Az elmúlt hetekben a Marosvásárhelyi Vérközpontnál 35 százalékkal csökkent a véradók száma. Ez – mint Marinela Lazăr, a vérközpont sajtószóvivője részletezte – egyrészt a koronavírus-járvány ötödik hullámának, részben az egyre gyakoribb virózisoknak (vírus által okozott fertőzéseknek) tudható be.
"Az önkéntes véradók számának csökkenését tapasztaltunk az elmúlt hetekben, 35 százalékkal kevesebben jönnek. Eddig minden fontosabb kérést teljesíteni tudtunk, a műtéteket végre tudták hajtani. Szeretnénk, ha a továbbiakban is így lenne, ezért kérjük azokat, akik egészségesek, hogy jöjjenek vért adni. A várakozási idő nagyon rövid, minden hétköznap reggel lehet jelentkezni a központunkban" – részletezte a szóvivő. Marinela Lazăr emlékeztetett arra is, hogy akik jelentkeznek, azoknak vérvizsgálatot végeznek és így általános egészségügyi állapotukra is fény derül. Azonkívül 7 értékjegyet és egy szabadnapot kapnak.
Hargita megyei helyzet
A Hargita Megyei vérközpont igazgatója, Kopacz Ildikó a Székelyhonnak elmondta, hogy náluk is van üres hely a hűtőszekrényekben, és várják az önkéntes véradókat, akik segíteni akarnak. Továbbra is nagy szükség van az Rh negatív vércsoportú adományozókra. Jelenleg vérhiányról nem beszélhetnek, de ez annak is tudható, hogy egy sajnálatos eset kapcsán egy beteg hozzátartozói nagyon sok személyt tudtak mozgósítani, és így az átlagosnál többen jöttek el vért adni az elmúlt időszakban.
Az igazgatónő kiemelte, hogy az önkéntes véradók nagy többsége úgy jön el a központunkba, hogy az orvosok szólnak a kórházban fekvők hozzátartozóinak, hogy szükségük van vérre.
Forrás: Székelyhon