csütörtök, 24 augusztus 2017

A többgyerekes anyukák korábban mehetnek nyugdíjba

Az új nyugdíjtörvény tervezete szerint a korhatárnál hat évvel korábban mehetnek nyugdíjba a legkevesebb három gyereket szülő nők. A jogszabályt várhatóan még idén elfogadja a parlament.

Erről Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter számolt be kedd este az Antena3 hírtelevízióban. Szerinte az intézkedés rendkívül népszerű lesz a nők körében. Elmondta, hogy máris megkeresték anyukák, akik arról kérdezték: valóban tartalmazza-e majd a törvény ezt a kedvezményt, mert ha igen, akkor szívesen szülnének további gyerekeket is.

„A kormányprogram rögzíti, hogy a többgyerekes anyukáknak nyugdíjazáskor korkedvezmény jár. Nagyon sokan kérdeztek már arról, hogyan alkalmazzák majd az előírást? Több kétgyerekes nő jelezte nekem: szívesen szülne még, hogy a kedvezményben részesülhessen” – magyarázta a miniszter.

Vasilescu elmondta, a nyugdíjtörvény tervezetét csak az érintettekkel való konzultáció után véglegesíti a kormány. Ezután a jogszabályt közvitára bocsátják, majd a parlament elé kerül, és várhatóan az év végén fogadják el a honatyák.

 

Forrás: http://www.maszol.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...