„Idén minden körülmény a jó krumplitermést segítette elő: az utóbbi hetekben nagyon meleg volt az idő, amely segítette a burgonya gyors fejlődését, de ugyanakkor a csapadékmennyiség megfelelő volt és éppen időben érkezett. Főként Alcsíkon és Felcsíkon különösen volt jó az időjárás, körülbelül 120 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Az átlag egyébként 90 liter szokott lenni. Gyergyó térségében azonban nagyobb volt a szárazság, ott mindössze 60 liter eső hullott, így ebben a térségben a burgonyatermés mennyisége a sokévi átlaghoz áll közelebb” – magyarázta az igazgató.
Török Jenő hozzátette, a termesztőknek egyre nagyobb gondot okoz krumpliszedő napszámosokat találni, így sokan áttértek a jövőt jelentő gépesített betakarításra. Ez a módszer a nagy alcsíki pityókatermesztő településeken, Csíkszentmártonban, Kozmáson vagy Tusnádon jól alkalmazható, hiszen arrafelé homokosabb a talaj, ám Gyergyóban köves a termőföld, ezért ott nem lehet a gépeket elég jól hasznosítani, tehát nagy szükség van továbbra is a napszámosokra.
Arra a kérdésünkre, hogy a helyi termelőknek tartaniuk kell-e idén az olcsó külföldi áruval való versenytől, kifejtette, hogy ezt nem lehet megjósolni, hiszen a nagyáruházak döntésén múlik, hogy a hazai, jó minőségű, ízletes, kevésbé szabályos krumplit, vagy a külföldi, szépen mosott és csomagolt árut helyezik-e a polcaikra.
Forrás: http://www.maszol.ro