péntek, 25 augusztus 2017

Párbeszéd indul a hargitai kopjafák sorsáról

Ötletbörzét szerveznek a Madarasi Hargita csúcsán lévő kopjafák problémájának megoldása érdekében. A kopjafakertről megoszlanak a vélemények, az egyik tábor szerint ezekkel állítanak emléket a székelyek szent hegyén, de vannak olyanok is, akik szerint az egészet el kellene távolítani onnan. Valahol a két véglet között rejtőzik a megoldás, aminek megtalálása érdekli az érintetteket, ennek érdekében pedig hajlandók párbeszédet indítani. Egy hónapon belül eldőlhet a tetőn található kopjafák sorsa.

András Róbert, a Zetelaka–Libán Magán Erdőgondnokság vezetője lapunknak elmondta, komoly ellenállásba ütközött, amikor idén tavasszal el akarta távolítani a kopjafákat a Hargita tetejéről, hogy azokat más helyen állítsa fel. „A Madarasi Hargita és Ördög-tó természetvédelmi területen fekvő tető a Natura 2000 területhálózat részét képezi, amelynek kezelési tervét tavaly októberben fogadták el, és erdészetünket nevezték ki gyámjának, felügyelő szervének” – fogalmazott András Róbert. A költöztetés megakadályozása óta még mindig ütköznek a kopjafák sorsáról szóló vélemények, így a vezető szerint előrelépésnek számítana egy ötletbörze megszervezése.

A gondnokság és a támogató civil szervezetek szeretnék eltávolítani a giccsrengeteget, míg a nyaralótulajdonosok és a turisták kiállnak a kopjafák megtartása mellett – magyarázta András Róbert. „Pedig ez nem jelent többletbevételt a vendéglátósoknak, a turisták a természet szépségéért látogatják a csúcsot, a kopjafák nélkül is eljönnek” – fogalmazott. Az, hogy az általuk kezelt területen még mindig ott vannak a kopjafák, azt jelenti, hogy az erdőgondnokság nyitott egy mindenki által támogatott megoldás elfogadására.

Ambrus László ökológus, a székelyudvarhelyi OTUS Egyesület munkatársa egy kerekasztal-beszélgetést szervez szeptemberben, amelyre meghívnának minden érintettet és érdekeltet.

"Nem hiszem, hogy ne találnánk megoldást a problémára, ha hajlandók vagyunk közös döntést hozni" – nyilatkozta Ambrus. Neki sem tetszenek a csúcson leszúrt kopjafák, ám szerinte az egyoldalú megoldások mindig kényszerhelyzeteket teremtenek, így hajlandók lennének közös nevezőre jutni az ellenzőkkel.

Kovács-Kendi Lehel, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) székelyudvarhelyi fiókjának vezetője elmondta, hogy az udvarhelyi ekések sem látják szívesen a sok kopjafát a Hargita csúcsán, de az egyesület többi fiókjában vannak, akik ellenezték az elköltöztetésüket. Fenntartható megoldás elérésének érdekében a székelyudvarhelyi EKE sem zárkózik el a megbeszélésen való részvételtől.

Magyari Lajos, az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport vezetője is elmondta, az UTCA eddig is támogatta a Zetelaka–Libán Magán Erdőgondnokságot, és a csoport képviselői is szívesen részt vesznek az ötletbörzén. Ambrus szerint csupán a turisták nem lesznek jelen a megbeszélésen, úgyhogy az eddig megfogalmazott véleményüket fogják szem előtt tartani. Pethő Attila panziótulajdonos azt nyilatkozta, hogy mindenképpen részt akar venni a megbeszélésen, helyszínül pedig felajánlotta panzióját. „Ha mindkét tábor jóindulattal kezd párbeszédet, biztos megleljük a megoldást” – fogalmazott.

 

Forrás: https://szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...