kedd, 22 augusztus 2017

Hargita megyei romákat kell meggyőzni az oltás fontosságáról

A Hargita megyei romák vezetőivel működik közre a közegészségügyi igazgatóság annak érdekében, hogy az elzárt közösségekben élő gyermekek is megkapják a vakcinákat.

Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy már konzultáltak az ügyben a Romák Pártjának vezetőivel, valamint a prefektúra romákkal foglalkozó tanácsosával annak érdekében, hogy felmérjék az izolált közösségeket, ahol a gyerekek még nincsenek beoltva, és hogy meggyőzzék a szülőket a vakcinák beadásának fontosságáról. Tar Gyöngyi hangsúlyozta, a szóban forgó közösségekben nem mindenkinek van televíziója, ezért a tájékoztatás csak az egészségügyi mediátorok, háziorvosok révén valósulhat meg.

A közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint ezekben a csoportokban sok előítélet él, amelyeket fel kell számolni, meggyőzve a szülőket, hogy az oltás ingyenes és a gyermekeik érdekeit szolgálja. Hargita megyében 80 százalékos a beoltottsági arány, de Tar Gyöngyi hangsúlyozta, dolgoznak azon, hogy ez a szám növekedjen.

 

Forrás: https://szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...