Spanyolországból, Galíciából értekeztem. A falum - Baiona - közel van az Atlanti-óceánhoz és az ország északnyugati részén helyezkedik el. Baiona egy halászfalu, a Val Miñor nevű völgy végén található. Maga a völgy a Miñor folyó után kapta a nevét. Gyönyörű természeti kincseink vannak, strandok, hegyek, egy óriási kastély; 1493-ban az első felfedezőhajók Baionaba érkeztek meg az új világ hírével.
Magamról annyit, hogy politikatudományból és adminisztrációból, illetve fenntartható fejlődés menedzsmentből szereztem a diplomámat. Otthon egy hulladékkezelési cégnél dolgoztam, de úgy döntöttem, hogy eljövök Székelykeresztúrra új tapasztalatokat szerezni. Azért döntöttem így, mert szükségem volt a változásra. Úgy gondoltam, most van rá lehetőség, hogy az Európai Önéntes Szolgálatban vegyek részt - talán máskor nem lesz rá módom.
A legjobb témában tevékenykedem itt, ami a hobbim is: a csillagászat. Rengeteget tanulhatunk az univerzumban való elhelyezkedésünkről, a tudomány nagy rejtélyeiről és fejleszthetjük a tudásunkat is. Arra is van lehetőségünk, hogy megosszuk azt, amit tanultunk a gyerekekkel és mindazokkal, akiket érdekel.
Szerintem Keresztúr egy kicsi, de bájos falu. Napról napra egyre jobban felfedezzük Romániát. Személy szerint nagyon jól érzem magam itt.
Ne kérdezd, mit fogok tenni az EVS után, mert nem tudom. Folytatni szeretném az utazgatást és a tanulást is. Minden, amit tanulunk, hasznos lehet szakmailag és személyesen egyaránt. Amit tanulunk, nagyobbá, értékesebbé tesz minket és segít fejleszteni a gondolkodásunkat.