A szervezők elmondása szerint már korábban is nagyon sokan voltak kíváncsiak a levendulaföldre, viszont nem volt mindig idejük egyesével foglalkozni a látogatókkal, így ez a fesztivál egyfajta nyíltnap is volt egyben.
Reggeltől estig folyamatosan jöttek az érdeklődők a környékbeli településekről. A látogatóknak az egész napos program során lehetősége volt kimenni a 80 áron elfekvő ütetvényre, sétálni, fotózkodni, szüretelni, levendulát és levendula alapú termékeket vásárolni, a gyerekeknek pedig arcfestéssel és kézműves tevékenységekkel kedveskedtek az Erdélyi Ifjúsági Egyesület önkéntesei.
Az eseményen részt vett Borboly Csaba megyeelnök, aki elmondta, Hargita Megye Tanácsa hangsúlyt fektet a vidékfejlesztésre, és az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá váló gyógy- és fűszernövény termesztésre, amely megélhetést és munkahelyteremtést jelenthet sokak számára Hargita megyében. Ez a térségünkre egyelőre nem jellemző kultúra termesztése új lehetőségeket jelent a vidékfejlesztésben és a mezőgazdaságban egyaránt. Borboly Csaba hozzátette gratulálni szeretne ehhez az újszerű kezdeményezéshez és eredményes munkát kívánt a továbbiakban a tulajdonos Moldován-Szeredai házaspárnak.
A képgaléria: https://www.facebook.com/keresztur.info/photos/?tab=album&album_id=1037425249645140
A videóbeszámoló itt található: