A közleményük szerint a vizsgálatokban 33 önkéntes orvos és egészségügyi szakember vett részt. Közel hatezer vizsgálatot végeztek el, ezek nyomán 35 gyermek esetében javasoltak magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet. A szemészeti szűrővizsgálatok alapján 18 gyereknek írtak fel szemüveget, ebből a szervezet – egyes családok nehéz anyagi helyzete miatt – 17 szemüveg elkészíttetésének költségeit magára vállalta.
Az NGYSZ önkéntes orvosai 369 nőgyógyászati szűrést végeztek el. Az ekkor begyűjtött citológiai leletek Magyarországon készültek el június elején, és két esetben súlyos elváltozásra vagy betegségre derült fény, ahol esetleg műtéti beavatkozásra is szükség lesz, 22 esetben pedig gyógyszeres terápiát javasoltak.
A mozgó fogorvosi rendelőben a fogorvosok egy hét alatt több mint 100 óvodást és általános iskolást vizsgáltak meg, és végeztek foghúzást, gyökérkezelést, tömést, fogkő-eltávolítást. A rossz fogazatú gyerekeknél a fő kiváltó ok a fogmosás hiánya volt, ezért az ő esetükben a fogorvosok különösen nagy hangsúlyt fektettek a felvilágosításra, a helyes fogmosási technika elsajátítására és az egészséges táplálkozás ismertetésére. A kezelések végén minden gyereket fogkefével ajándékoztak meg.
Az orvoscsoport szállításáról az OTP Bank gondoskodott, a csoport utaztatásában a Mercedes-Benz Hungária Kft. és az Oracle Hungary Kft. is segítségükre volt – említik az NGYSZ közleményében, amely szerint önkénteseik legközelebb október 8–15. között utaznak ismét Erdélybe. (Közlemény)