kedd, 20 október 2015

Több száz vásárló nyerhetett a nyugtalottón

Máris legalább 469 esélyese van a nyugtalottó vasárnapi sorsolásának, hétfő délelőtt ugyanis a Visa azt jelentette, hogy ügyfeleik közül 172-en vásároltak szeptember 16-án 274 lej és 274,99 lej közötti értékben, később pedig kiderült, hogy a MasterCard- és a Maestro-kártyákat használók között 297-en lehetnek nyertesek, ha megtartották a pénztárszalagot. Ugyanakkor mivel Romániában a többség még mindig inkább készpénzzel fizet, soraikban is bőven akadhatnak szerencsések.
Mint ismeretes, nyereményt a sorolást követő naptól, azaz hétfőtől harminc napon át lehet igényelni. A nyertes nyugták tulajdonosainak eredetiben kell benyújtaniuk azt az adóhatóság területi képviseletén. Mellékelniük kell további személyi igazolványuk másolatát, illetve egy kérvényt is. Az Országos Adóhatóság (ANAF) területi képviseletének másolatot kell készítenie a nyugtáról, és egy egyéni számmal kell ellátnia. A második sorsolás esetében ezek közül sorsolják ki a nyertes kasszaszalagokat. A húzást a lottótársaság urnáiból végzik.
 
Amennyiben viszont a jelentkezési határidő leteltéig kevesebb mint százan jelentkeznek be a nyereményre, akkor az egymillió lejes nyereményalap annyi felé oszlik, ahány jelentkező van. A száz nyertes szelvényt megvizsgálja az adócsalás-ellenes főigazgatóság területi képviselete is.
 
A pénzügyminisztérium egyébként a múlt héten fizette ki a júniuis pénztárszalagokból szervezett nyugtalottó nyereményeit. A négy nyertes egyenként 210 096 lejt (bruttó 250 ezer lejt) kapott. A júniusi pénztárszalagok közül az elsején kibocsátott, 509 lej értékűekkel lehetett nyerni. A júliusi pénztárszalagok augusztus 16-ai sorsolása után 15 nyereményigénylést nyújtottak be a harmincnapos határidő lejártáig, míg a szeptember 20-ai sorsolásnak potenciális nyertesei közül 33-an jelentkeztek október 15-éig.
(kronika.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...