kedd, 20 október 2015

A Greenpeace szerint több mint 50 millió euró kárt okozott az erdőirtás Romániában

A szervezet szerint az esztelen fakivágás miatt keletkezett kár eléri a 231 millió lejt (52,1 millió euró). Ennek csaknem 80 százaléka a Kolozs, Fehér és Máramaros megyei erdőirtások nyomán keletkezet.
 
Több mint 50 millió euró kárt okoztak Romániában a törvénytelen erdőirtások a 2013-2014-ben – állapította meg a Greenpeace Románia egy hétfőn közzétett jelentésében.
 
A szervezet szerint az esztelen fakivágás miatt keletkezett kár eléri a 231 millió lejt (52,1 millió euró). Ennek csaknem 80 százaléka a Kolozs, Fehér és Máramaros megyei erdőirtások nyomán keletkezett, ezekben az erdélyi megyékben tűnt el a legnagyobb famennyiség a törvénytelen erdőirtás következtében.
 
Kolozs megyében az illegálisan kivágott fák 37 százalékát pusztították el, Fehér megyében a 23 százalékát, Máramaros megyében a 18 százalékát.
 
A vizsgált időszakban több mint 45 500 esetre derült fény, ami 62 esetnek felel meg napi átlagot számolva. A jelentés szerint a 2009 és 2011 között naponta átlagban 28 ilyen esetet lepleztek le, majd 2012-ben 50-et.
 
A tavalyi és tavalyelőtti évben a törvénytelenül kivágott, és lefoglalt famennyiség meghaladta az 1 millió köbmétert. Felhívták a figyelmet, hogy a romániai erdők továbbra is rohamosan pusztulnak, a szervezet szerint óránként három hektárnyi erdő tűnik el.
 
A Greenpeace Románia azt javasolta, hogy az illegális erdőirtás megakadályozása érdekében a hatóságok szigorítsák a büntetéseket, a rendőrség, a környezetvédelmi őrség és a csendőrség közreműködése pedig legyen hatékonyabb.
 
A román kormány szerint évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető az illegális erdőirtás, beleszámolva azt a mennyiséget is, amit a hatóságoknak nem sikerül lefoglalniuk. A bukaresti kormány erdőőrség felállításáról döntött júniusban a jelenség megfékezése érdekében. A kabinet szerint a környezeti károkon túlmenően az országnak mintegy negyedmilliárd eurónyi anyagi veszteséget okoz az illegális erdőpusztítás.
(erdely.ma)
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...