2014 febr. 06 csütörtök
Több mint 570 feketén dolgozó személyt azonosítottak egy hét alatt
A munkaügyi felügyelők több mint 570 feketén dolgozó személyt azonosítottak az elmúlt héten, akiknek többsége a fővárosban dolgozott. A kirótt…
2014 febr. 05 szerda
Szigorúbb szabályok lesznek érvényesek a kezdő sofőrökre
Szigorított feltételek mellett ülhetnek volán mögé a kezdő gépjárművezetők a közlekedési törvénykönyv (KRESZ) kedden elfogadott szenátusi szakbizottsági módosításai szerint. A…
2014 febr. 05 szerda
Véget ért a román futsal-válogatott Eb-je
Kicsit sem tudta megszorongatni a Nelu Stancea által irányított román válogatott Oroszországot a Belgiumban zajló futsal-Eb hétfői játéknapján. Ahogy az…
2014 febr. 05 szerda
Hargita megyéhez csatlakozna egy Neamț megyei község
Hargita megyéhez csatolná a Neamț megyei Damuk (Dămuc) községet a település szociáldemokrata polgármestere. Anton Covasan a maszol.ro-nak elmondta, kész belépni…
2014 febr. 04 kedd
EB korrupciós jelentése: Továbbra is nagy gond Romániában a politikai korrupció és a kiskorrupció
A dokumentum arra utal, a korrupció elterjedt jelenség a közbeszerzési eljárásoknál, az egészségügyben, a közpénzek kezelésében. Hasonlóan az igazságügyi jelentéséhez,…
2014 febr. 04 kedd
Ponta adókedvezménnyel serkentené fogyasztásra a lakosságot
Adókedvezményt ajánl a kormány az átlagbérnél kisebb jövedelemmel rendelkező hiteleseknek, ha törlesztőrészleteik két évig tartó megfelezéséről és a futamidő ugyanilyen…