2014 febr. 03 hétfő
Megvannak az EP- és elnökválasztás időpontjai
Május 25-én, vasárnap rendezik meg az európai parlamenti voksolást Romániában, míg az államelnök-választás első fordulója november 2-án, második fordulója pedig…
2014 febr. 03 hétfő
Rekord-gázfogyasztást produkált Románia pénteken
Rekordot döntött pénteken az országos gázfogyasztás, napi 67 millió köbméterre emelkedett – számolt be a Marosvásárhelyi Rádió az Agerpresre hivatkozva.…
2014 febr. 02 vasárnap
Könyvbemutató a Zeyk Domokos Iskolaközpontban
László Miklós egykori nevelője volt az ország legnagyobb magyar nyelvű árvaházának, aki megírta első könyvét saját, illetve kollégái visszaemlékezéseire hagyatkozva…
2014 febr. 02 vasárnap
5-6 év múlva vezetné be az eurót Románia Traian Basescu szerint
Az államfő pénteken azt mondta Berlinben, az ország 2018-2019-ig teljesíti a maastrichti szerződés mind az 5 pontját.
2014 febr. 02 vasárnap
Nem hatékony az adóhatóság
A Ziarul Financiar gazdasági lap szerint a tavalyi költségvetésben a Ponta-kabinet azzal számolt, hogy az adóbevételek elérik a GDP 33,6…
2014 febr. 02 vasárnap
Gyilkossági kísérlet Nagygalambfalván
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a nagygalambfalvi idős férfit, akit a fia bántalmazott.