A korrupciótól elriasztó, hatásos büntetéseket kér, a közbeszerzések hatékonyabb ellenőrzését, és a közszféra érdekkonfliktusos eseteinek felfedését javasolja az Európai Bizottság. Emellett azt szorgalmazza, Románia erősítse meg a közpéznek kezelési rendszerét és dolgozzon ki stratégiát az egészségügyi korrupció visszaszorítására. Az Unió korrupciós szintjét vizsgáló tanulmány azt is sugallja Bukarestnek, biztosítson minden szükséges feltételt a fontos tisztségviselők ellen indított eljárások folytatásához. A Hotnews.ro portál szerint ezzel az új büntetőtörvénykönyvekre utal a hatóság. Az Európai Bizottság ma tette közzé jelentését, ebben azt állapítja meg, az Európai Unióban lélegzetelállító a korrupció mérete. Ez évente 120 milliárd euró veszteséget jelent az Európai Uniónak. Egyes országokban a kenőpénzek, másokban a pártfinanszírozás jelent gondott.(erdelyfm.ro)
kedd, 04 február 2014
EB korrupciós jelentése: Továbbra is nagy gond Romániában a politikai korrupció és a kiskorrupció
A dokumentum arra utal, a korrupció elterjedt jelenség a közbeszerzési eljárásoknál, az egészségügyben, a közpénzek kezelésében. Hasonlóan az igazságügyi jelentéséhez, az Európai Bizottság ebben a raportjában is javasolja az országnak, hogy átfogó magatartási szabályzatot vezessen be a köztisztségviselőknek és azoknak, akik politikai tisztségeket töltenek be.
Published in
Hirek