csütörtök, 30 január 2014

Kézilabdával kezdték a versengést a fiatalok

Szerdán kezdetét vette az Erdélyi Ifjúsági Egyesület és a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség közösen szervezett Olympism in Action elnevezésű 14 hónapon át tartó rendezvénysorozatának első sporteseménye, amelyen a három középiskola fiú és lány csapatai mérték össze tudásukat.
Készülődés közben Készülődés közben
A sporteseménynek a Városi Sportcsarnok adott helyszínt ahol több mint 40 fiatal képviselte saját iskoláját. Ezen a napon a fiatal sportolók a kézilabda sportágban próbálták ki magukat, ahol a fiú csapatok közül a Zeyk Domokos Iskolaközpont diákjai mutatkoztak jobbnak, míg a lányoknál az Orbán Balázs Gimnázium csapata. Amint megtudtuk a szervezőktől az elkövetkezendő időszakban ezek a fiatalok még 3 sportágban fogják kiprobálni magukat: kosárlabda, asztalitenisz és labdarúgás. A sporttevékenységeken kívül még előadásokon is részt vesznek a középiskolások, amelyeket olimpiai sportolók tartanak, valamint ellátogatnak a bukaresti doppingellenes központba is. A program végén 6 fiatal, 1 tanár és egy tolmács fog elutazni Portugáliába ahol a projektben résztvevő többi ország fiataljaival mérik össze erejüket.
 
A projekt fő céljai:
- Népszerűsíteni az egészséges életmódot a fiatalok körében
- Fejleszteni bennük az önbecsülést és tiszteletet a többiek iránt
- Attitűdök és viselkedésmódok fejlesztése a kulturális sokszínűség megértéséért
- Ösztönözni a fiatalokat arra, hogy aktív állampolgárként vegyenek részt a társadalomban
- Fejleszteni a kritikus gondolkodást és a felelősségérzetet a társadalmi életben
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...