csütörtök, 30 január 2014

Öt év letöltendő a volt közlekedési miniszternek

Jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a legfelsőbb bíróság Relu Fenechiu volt közlekedési minisztert az ügynevezett transzformátor-ügyben, amelyben különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indított ellene és több társa ellen eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Kép: kronika.ro Kép: kronika.ro
Az öttagú bírói testület ezzel helyben hagyta az alapfokú ítéletet: a volt minisztert (képünön) tavaly júliusban öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, ezt követően távozott a minisztérium éléről.
A 2012-ben megfogalmazott vádak szerint a jelenlegi tárcavezető két társával – testvérével, Lucian Fenechiuval és Mihai Bogdan Damiannal – több cég részvényeseként 2002 és 2005 között 1970 és 1980 között gyártott transzformátorokat adott el az Electrica Moldova áramszolgáltatónak olyan áron, mintha azok vadonatújak lettek volna.
Az ügyészség vádat emelt az áramszolgáltató három egykori vezetője ellen is. A vádirat szerint az Electrica Moldova 2002 és 2005 között a közbeszerzési törvény előírásait figyelmen kívül hagyva, a Fenechiuék által irányított négy céget jogtalanul előnyben részesítve vásárolta meg a transzformátorokat. A berendezések zöme ezt követően a cég raktáraiban porosodott.
A cég áfa nélkül összesen 6 406 976 lejt fizetett a berendezésekért, amelyekből csupán 79 ezer lej értékű eszközt használtak. A vádirat szerint az áramszolgáltatónak okozott kár áfával együtt 7 529 594 lej. A perben egyébként károsultként az áramszolgáltató is részt vett. Az ügyészség 15 év letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte Fenechiura és társaira.
a bíróság Fenechiu mellett testvérét és üzlettársukat, Mihai Bogdan Damiant is öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, Ioan Turbatut, az áramszolgáltató 2002 és 2004 közötti vezérigazgatóját pedig hat év szabadságvesztésre, emellett öt évre a közügyektől is eltiltotta.
Ugyanezt az ítéletet rótták ki a cég 2004 és 2005 közötti vezérigazgatójára, Ion Mărghidanra is. Petru Andronachét, a cég 2002 és 2005 közötti kereskedelmi igazgatóját hét év börtönnel és ugyancsak öt év közügyektől való eltiltással sújtották. Emellett a vádlottakat arra ítélték, hogy közösen fizessék meg az áramszolgáltatót ért kárt.(kronika.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...