szerda, 16 november 2016

2017. március 19-én átadják a décsfalvi templomot

Az évekkel ezelőtt elkezdett közösségi épület munkáival szépen halad a polgármesteri hivatal.

 

Farkas Mózes polgármester szerint amikor egy kevés pénz van, azt igyekeznek ráfordítani, így mostanra az épületet szigetelték, kivakolták és a nyílászárók is a helyükre kerültek. A belső munkálatok most is zajlanak, ahogy kiderült az idén az oroszlánrészével végeznek és jövő tavasszal átadásra kerül az épület. A főbejárattal szemben mindkét oldalon közfalakat húznak fel, ott két kis szobát alakítanak ki. Az északi oldalon a hűtőszoba, a másik felől pedig egy kis irodahelyiség lesz, és amint ezzel elkészültek, lefektetik a hajópadlót az egész épületben. Még tavasszal letérkövezték az épület körül és a templom előtt, de felépítették a támfalat is, amely elé a polgármester tavasszal fagyal bokrokat szeretne ültetni, hogy ne legyen majd szeles és huzatos a templom előtti rész.

Régebben a falu lakói Agyagfalvára jártak templomba, de mára már egy külön református közösséget alkotnak és ezért is igen fontos, hogy végre saját templomuk legyen.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...