A képzés 8 napon keresztül zajlott 2016. július 10. és 17. között Tusnádfürdőn. A projekt fő célja az volt, hogy összehozzon olyan embereket, akik érdeklődnek a szabadtéri tevékenységek és módszerek alkalmazásában az ifjúsági cseréken és az ifjúsági tevékenységeken
A 8 napos képzés ismerkedéssel kezdődött, amit két és fél nap elméleti oktatás követett nem-formális módszerekkel. Ezután következett a képzés gyakorlati része, amely magába foglalta az "Oktatási folyamatok a szabadban" eszközök kifejlesztését. Az utolsó nap teljes mértékben a jövőbeli közreműködések terveiről és a képzés értékeléséről szólt.
Ezalatt az ifjúsági munkások öt gyakorlati tevékenységen vettek részt, a csapatszellem fejlesztésére összpontosítva. Számos kulturális esemény is megszerveződött a képzés alatt, ahol a résztvevők betekintést nyerhettek egymás kultúrájába. A program része volt az is, hogy a résztvevők látogatásokat tehettek a turisztikai területekre Tusnádfürdő környékén.
A projekt keretében különböző nem-formális módszereket alkalmaztak, amelyek biztosították a tapasztalati tanulás hatékony és eredményes sikerét. Így minden résztvevő képes volt megszerezni azokat az értékes készségeket, kompetenciákat és attitűdöket, amelyek kihagyhatatlanok a személyes és a szakmai fejlődésben. A projektet az Európai Unió finanszírozta az Erasmus + program által.