Őshonos fajtákkal keltették életre a homoródalmási Gálhegy elnevezésű köves, füves, eddig leromlott állapotban lévő domboldalt az udvarhelyszéki és más vidékekről érkező civil szervezetek képviselői, illetve magánszemélyek valamint az ATA önkéntesei. Mintegy ötezer csemetét, többek között erdei és fekete fenyőt, kocsánytalan tölgyet, de juhart és kőrist is ültettek a Zöld SzékelyFöld Egyesület felhívására.
Kádár Tibor Sándor erdész elmondta, először csak 3600 csemetét terveztek elültetni, ám akkora érdeklődés volt, hogy a tartalékcsemetéket is elültették. „Sokkal nagyobb érdeklődés volt, mint amire számítottunk” – tette hozzá. Noha az időjárás miatt két autóbusznyi önkéntes visszamondta a részvételt, még így is többen voltak, mint ahogy eredetileg elképzelték, így szombaton mintegy 350-en regisztráltak a helyszínen. Érkeztek Brassóból, Nagyszebenből, Marosvásárhelyről, Szovátáról és Sepsiszentgyörgyről is. A szervező szerint az összes nagyobb, ismertebb környékbeli civil szervezet jelen volt. „A barátságtalan időjárás ellenére is nagyon sikeres volt, hihetetlenül nagy lelkesedéssel végezték a munkát az önkéntesek, a tervezettnél egy órával korábban fejeztük be a csemeteültetést” – mondta.
„A helybéliek szerint az ötvenes években már beültették a sziklás, köves domboldalt, mára viszont eléggé lerombolttá vált, így a kihasználatlan Gálhegy tökéletes helyszín volt az akciónak. Ha a két hektáron elültetett csemetéket fákká neveljük, akkor már szép eredményt értünk el” – mondta Kádár Tibor Sándor. Hozzátette, több civil szervezet jelezte, hogy szívesen megismételné akár a megye más részein is az akciót. A szervezők is szeretnék, ha a kezdeményezés mozgalommá válna, az elkövetkezőkben pedig évente egy-két alkalommal megszerveznék.
Forrás: szekelyhon.ro