Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke vasárnap, november 13-án látogatott el a továbbképzésre, ahol felmerült annak a lehetősége, hogy az önkéntes tűzoltó alakulatok bevonásával és együttműködve Hargita Megye Tanácsa Hegyi és Barlangimentő Közszolgálatával községi hegyimentő sejteket hoznának létre. A megyeelnök szerint, mivel a megyében az összes községben van jól működő és szervezett önkéntes tűzoltó alakulat ezért könnyedén lehetne szélesíteni a hegyimentő tevékenységet, kiképezve a természetbarát tűzoltókat. Magyarországon bevett gyakorlat, hogy a hegyes vidékeken az önkénteseket hegyimentésre is kiképzik, akik részei egy speciális mentőcsoportnak. – Keresnünk kell ennek az együttműködésnek a lehetőségét, hiszen megyénkben úgy a hegyimentők, mint a tűzoltók jól szervezettek és mindig bevetésre készek, összekötve a két tevékenységet pedig hatékonyabb lehet a mentés. Ma már megyénkben a hivatásosak is elismerően tekintenek a helyi önkéntesekre akik sok esetben előttük a helyszínre érnek, azt gondolom ugyanígy nagy segítséget nyújthatnak a hegyimentés területén is. Hargita megyében jó irányban haladnak a dolgok, ahhoz, hogy jogszabályok szintjén is történjen előrelépés képviselőink és szenátoraink részéről is szükség lesz a megfelelő hozzáállásra. A megfelelő módosító javaslatokkal vissza kell szereznünk azokat a kedvezményeket, juttatásokat, amelyek megilletik önkénteseinket – tette hozzá a megyeelnök.