csütörtök, 06 október 2016

Segélyszolgálat a vadkárok ellen

A belügyi és a környezetvédelmi tárca egy különleges egység létrehozását tervezi, amely közbelépne a vadállatokhoz köthető sürgősségi esetekben – jelentette be Cristina Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter.

forrás: kronika.ro forrás: kronika.ro

Az elképzelés szerint a segélyszolgálat képviselőit bárki értesítheti az 112-es sürgősségi hívószámon, amennyiben nagyragadozók miatt kárt szenved, vagy vészhelyzetbe kerül. A környezetvédelmi minisztérium keretében ugyanakkor létrehoznak egy, a nagyragadozók állományának szabályozására szakosodott testületet is, amely a biodiverzitásért felelős főigazgatóság keretében működik majd. Az új bizottság felel majd a kilövési engedélyek kibocsátásáért is – közölte továbbá a környezetvédelmi miniszter.
Cristina Paşca-Palmer elmondta továbbá, a létrehozandó segélyszolgálatnak a leplezett trófeavadászatokra is oda kell figyelnie a lakossági bejelentések alapján. Az Agent Green nevű környezetvédelmi szervezet már üdvözölte a környezetvédelmi miniszter bejelentését a segélyszolgálat megalakulásáról, amelyet szerintünk legkésőbb december elsejéig létre kellene hozni. A civil szervezet ugyanakkor azt kéri, hogy az új alakulat az orvvadászat megelőzéséért is feleljen, valamint azt, hogy az állatokat csak abban az esetben altassák el, ha korábban semmilyen más megoldás nem vezetett eredményre.
A környezetvédelmi tárca egyébként a hét elején jelentette be, felfüggesztette a kilövési kvótát előíró miniszteri rendelet kibocsátását. A környezetvédelmi szervezetek által vehemensen bírált rendelet 552 medve, 657 farkas, valamint 68 hiúz és 474 vadmacska kilövését hagyta jóvá az új vadászidényben. Cristina Paşca-Palmer azzal indokolta a procedúra leállítását, hogy a témában még konzultálniuk kell a szakmabeliekkel, és a Román Akadémia jóváhagyását is várják, amire – mint utólag kiderült – egyelőre biztosan nem számíthatnak.
A Krónika beszámolt már arról is, hogy a székely megyék vezetői a Brassó megyei önkormányzattal közösen levélben fordultak a környezetvédelmi minisztériumhoz, amelyben a székelyföldi vadkárokra és az egyre gyakoribb medvetámadásokra hívták fel a tárca figyelmét. Az elöljárók azt is aggasztónak tartják, hogy sokan már nem is jelentik a vadkárokat az illetékes hatóságoknak, mert a procedúra rendkívül bonyolult, és nem bíznak a kártérítésben. (Krónika)

 

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...