csütörtök, 06 október 2016

I. Székely Lovas Nap Etéden - program

Első ízben rendezik meg a Székely Lovas Napot Etéden október 8-án (szombaton) a Széki Vágta közreműködésével, amellyel szeretnének hagyományt teremteni.

Székely Lovas Nap programja Etéden Székely Lovas Nap programja Etéden

Szőcs László, Etéd község polgármestere portálunknak elmondta: az egész falut körbejáró lovasok és az erdőszentgyörgyi huszárok felvonulásával kezdődik a rendezvény reggel 8 órakor a székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895 játékával.

Ennek végeztével 10 órakor református istentisztelet következik Mike Miklós lelkipásztor segédletével. Ennek keretében elhangzik Bölöni Domokos ismertetője Donáth László (Etéd, 1883. április 5. – Nyárádszentsimon, 1967. december 2.) lelkész-író életéről és munkásságáról, valamint bemutatják az utóbbi időben megjelent két posztumusz novelláskötetét (Zádogfa kürt, A pap tehene). Az író unokája, Nagy Donáth Katalin, a hagyaték gondozója és örököse gyermekkori emlékeit idézi fel a pennát forgató nagyapáról, és ismerteti kitartó küzdelmét a művek visszajuttatásáért az irodalmi köztudatba. Elhangzik Szentimrei Jenő 1917-ben írt, békét kérő népies verse, és énekel a gyülekezet dalkara – írja Etédi Református Egyházközség facebook oldala.

Kovács Nemes László, a Széki Vágta szervezője elmondta, 13 órakor kezdődik a megnyitóünnepség a Peszente-tetőn, amely - ellentétben a Székely Vágtával - nem sport- és fajlovak versenye, hanem az úgynevezett paraszt -és munkáslovaké - ahova 30-35 versenyzőt és 50-60 lovast várnak.

A lovas rendezvény először egy lószépségversennyel indul, majd kezdetét veszi az ügyességi verseny az 1000 m hosszú pályán, 14-15 akadállyal. Szerepel benne többek között ugratás, lándzsával való „török lefejezés”, amely a székely lófő-világ virtusára emlékezik vissza. A programok között szerepel még a rönkhúzás, ahol főként az erdőben dolgozó lovak-lovasok mutathatják be tehetségüket. Az eseményt eredményhirdetés, tábortűz és nótaszó zárja.

Senki nem marad éhen, mert változatos és hagyományos étel- és italválasztékkal várnak mindenkit a szervezők. A belépés ingyenes, megjelenés az alkalomhoz illő, székely ruhában.

Az eseményre facebookon is lehet csatlakozni: https://www.facebook.com/events/738245306314642/

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...