hétfő, 18 július 2016

Ifjúsági Tábor

Erdélyi Ifjúsági Tábort szervezett a székelykeresztúri székhelyü Erdélyi Ifjúsági Egyesület Tusnádfürdőn amelyre főként Hargita megyei középiskolás fiatalok vettek részt.

 

Az ifjúsági tábor a magyar nyelv, kultúra és a magyar történelem köré volt felépítve, ahol a fiatalok játékos módon bővíthették ismereteiket, valamint ismételhették a már megtanultakat. Térkép ismeret révén tudatosították a résztvevőkben a magyarság számára fontos földrajzi és történelmi helyszíneket és eseményeket. A tábor alatt a fiatalok felfedezték, hogy habár földrajzilag nem laknak távol egymástól, folklórjuk (népzene, néptánc) számos elemben hasonlít, de ugyanakkor különbözik is egymástól. A programra egész székelyföld területérül lehetett jelentkezni tudtuk meg a szervezőktől, minden székelyföldi középiskolához eljuttatták a felhívást és pályázati úton lehetett részvételt nyerni. A tábor létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...