kedd, 05 július 2016

Szalmakalap fesztivál Kőrispatakon

A kőrispataki Szalmakalap Múzeum 2001-ben, július 21-én nyílt meg, azóta az ehhez legközelebb eső hétvégén tartják a Szalmakalap Fesztivált, idén, 2016-ban ez július 23-án lesz. 

Hasonlóan az előző évekhez, idén is számos kulturális és szórakoztató programmal várják az érdeklődőket a falunappal egybekötött - 15 évre visszatekintő - fesztiválon. Ünnepi istentisztelettel kezdődik a rendezvény, lesznek különböző versenyek, néptáncbemutató, kirakodóvásár, ugyanakkor meg lehet tekinteni a tájházban berendezett múzeumban található több mint 150-féle, szalmából készült fejfedőt. Alapítója és működtetője a Szőcs család, akik négy nemzedék óta űzik a szalmakalapkészítés mesterségét.

Az egész napos rendezvényt este a szatmárnémeti Bertici Fivérek koncertje zárja, valamint lesz tombola is. Egyéb meglepetéssel is készülnek a látogatóknak és a községi települések lakóinak, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan valószínűleg most is sokan látogatnak majd Etédről, Küsmödről, Énlakáról és Siklódról Kőrispatakra.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...