kedd, 05 július 2016

Pápára utaznak a fúvósok

Az utolsó simítások után ma, július 5-én elindultak a Polgári Fúvószenekar 1895 tagjai Székelykeresztúrról Pápára.

Az ottani fúvószenekar újjáalakulásának 70. jubileumát ünneplik a zenészek, közönségükkel együtt. Nem csak a kerek évforduló miatt fontos ez az év. Egyrészt ennyi idő hagyományait és értékeit kell megőrizniük a dunántúliaknak, miközben fontos számukra a szakmai fejlődés is mind a klasszikus, mind a show jellegű előadásaikban. Ezeket a gondolatokat ötvözve született meg a “Csináljuk a fesztivált!” című négy napos koncert­sorozatuk. Nem a hagyományos értelemben vett nemzetközi fúvósfesztivál ez, hanem a cél az volt, hogy valóban közösen zenéljenek több országból barátaikkal.
A pápai fesztiválon lehetőséget biztosítanak mindegyik zenekarnak és kórusnak az egyéni bemutatkozásra, majd együtt, egy kórussal kísért zenekarrá alakulva egyedülálló koncertet adnak a város főterén - ekkor 250 zenész fog fellépni.
Kihívás a rendezvény a zenekaroknak, akik minden művet más karnagy vezényletével adnak elő, és tanulás ez a karnagyoknak, hiszen egymás technikáit leshetik el, hasznos eszmecsere és tapasztalat lehet ez mindenkinek.

 

A Polgári Fúvószenekar 1895 2016. július 6-9. között Pápa Város Fúvószenekarának meghívására a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó keretében július 6-án tart egyéni koncertet holland, olasz, finn zenészek mellett, majd a közös előadásra július 9-én este kerül sor.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...