Romániában a vendéglátóhelyekkel szemben eddig engedékeny volt a törvény: csak a száz négyzetméternél nagyobb szórakozóhelyek tulajdonosainak kellett külön dohányzó és nem dohányzó helyiséget kialakítaniuk. A száz négyzetméternél kisebb kávézók, bárok működtetőinek lehetőségük volt választani, hogy az egész létesítményt dohányzónak vagy nem dohányzónak nyilvánítják. Sok tulajdonos attól tartott, hogy vendégeket veszít, ha megtiltja a dohányzást, ezért a romániai vendéglátóhelyek többségében eddig lehetett dohányozni.
A törvény életbe lépését követően azonban lesz néhány kivétel: a romániai börtönökben és a nemzetközi repülőterek tranzitzónájában külön dohányzásra kijelölt helyiségeket hoznak létre. Ugyanakkor a zárt terek mellett a játszóterekről és minden más gyerekeknek szánt térből és intézményből is száműzik a dohányfüstöt, sőt itt az elektromos cigaretta használata is tilos lesz. A dohányzás a magán és az állami egészségügyi intézményekben is komoly szankciókkal jár majd.
Az új törvény érvénybe lépte előtt úgy gondoltuk, hogy megkérdezzük Székelykeresztúr lakóit, mi a véleményük a megszorításokról. Az alábbi videóban tekintetik meg.
(forrás: index.hu)
Az erről készült videónkat alább megtekintheti: