vasárnap, 24 január 2016

Világslágerek fúvószenekari előadásban

A székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895 Egyesület pénteken megrendezte hagyományos újévi koncertjét a Művelődési Házban. A telt házas koncerten felcsendülő világslágereket a közönség örömmel fogadta. A nagy sikerű sorozat, a Hawaii Five-O főcímdalától kezdve a Scrorpions Wind of change című daláig bezárólag voltak hallhatóak a slágerek.

Része volt a koncertnek oklevelek átadása is, amiből hagyományt szeretnének csinálni, hiszen már tavaly is adtak át díszokleveleket, és ezt jövőre is folyatni szeretnék. Ezt olyan zenekari tagok, vagy volt tagok kaphatják meg, akik tettek a zenekarért és pozitív irányba vitték el. Ezen felül most minden tag kapott egy tagságot igazoló oklevelet is.

Nagy Leventét, a zenekar karmesterét kérdeztük az előadással kapcsolatban.

 

Miért pont világslágereket választottak az újévi koncert témájául?

Az újévi koncert sokéves hagyománynak örvend, és úgy gondoltuk, hogy most egy újítást fogunk eszközölni, és bizonyos stílusra fogunk összpontosítani. Idén a világslágerekre esett a választás.

 

Mi alapján állították össze a dallistát?

A tagok kedvencei szerint is, de nagyon befolyásolt a zenekar összetétele, a zenekar hangszerállománya és az a kottaanyag, ami rendelkezésünkre állt.

Az tapasztalható, hogy az elmúlt időben eléggé megugrott a fúvós zenekarok populárisabb zene felé mozdulása, mi lehet ennek az oka?

Úgy gondolom, hogy fiatalodnak a zenekarok, a tagok egyre fiatalabbak lesznek és ez magával hozza azt, hogy a repertoáron is változtassanak a zenekarok, természetesen emellett megmaradnak a hagyományos indulók, keringők, polkák, amik a fúvószenekarok tradicionális számai közé tartoznak, de muszáj újítani kicsit, hogy nagyobb létszámú közönséget meg tudjunk fogni ezzel.

 

Továbbra is várhatóak a zenekar repertoárjában modernebb dalok?

Természetesen azon vagyunk, hogy a hagyományokat ápoljuk, de eközben az új stílus felé is haladjunk.

 

Az interjú meghallgatható az ATA online rádiójában, a http://radio.ata-ro.eu/ weboldalon.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...