– A betegek kezelésre járhatnak, vagy patikába gyógyszerért, nem leshetik az ajtót, mikor kopog a rendőr és a biztosító embere – részletezte az igazgató. – Mi a háziorvosokat ellenőriztük, és ez az előírás most is hatályos, náluk is a formaságok betartását, az adatok helyességét figyeljük. Nem vonjuk viszont kétségbe a diagnózist, sem az orvosok jóhiszeműségét.
Ami a szabadnapok számát illeti, az igazgató szerint négy éve folyamatos csökkenés tapasztalható, ami annak tudható be, hogy a munkaadók is szigorúbbak, illetve adott esetben maguk ellenőrzik a valóságot, vagy az egészségbiztosító pénztárhoz fordulnak erre vonatkozó kéréssel.
– Természetesen gyanúra ad okot, ha valaki kap egy feladatot, majd másnap hirtelen betegszabadságot vesz ki, de ilyen szemet szúró eset csak szórványosan fordul elő. Vannak olyan egységek, intézmények, ahol természetes, hogy sok a betegszabadságra kiírás, és ezek szabályszerűen is történnek. Elsősorban azokról beszélünk, ahol sok nő dolgozik, hiszen szülési szabadságra mennek, aztán pedig sokszor a beteg gyerekekkel maradnak otthon: a nadrággyárak, a textilgyár, de még a kórház is idetartozik – mondta Ghiță Drăgoiu.
Dr. Sípos Erzsébet háziorvos sértőnek tartja a korábbi intézkedést, mert ellentmondott az emberi jogoknak, és ezen az sem változtat, hogy más európai országokban is létezik ez a gyakorlat.
–Sajnos előrelátom, hogy ehelyett majd mást találnak ki, és az sem lesz ennél jobb – fogalmazta meg aggályait.
Dr. Seres Lucia, a Kovászna Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke némiképp ellentmond Ghiță Drăgoiunak.
– A törvény hatálybalépésekor tényleg drasztikusan csökkent a betegszabadságok összideje, ahogy az előrelátható volt. Ennek oka azonban nem a „cselező” betegek jobb belátásra térése volt, hanem az, hogy az emberek féltették a munkahelyeiket. Manapság bátrabban élnek a jogaikkal, azaz ha betegek, otthon is maradnak, ez az én tapasztalatom – számolt be a doktornő.
A háziorvosokra viszont valóban rájárt a rúd, legalábbis az elején valóban megbüntettek néhányat közülük 5000 lejre, ők azonban fellebbeztek, és meg is nyerték a pert az egészségbiztosítóval szemben.
– Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, még nagyon sok bürokratikus előírást kellene eltörölni – jegyezte meg rezignáltan dr. Seres Lucia.
(erdely.ma)