kedd, 14 július 2015

Ezért nem akar lemondani Victor Ponta miniszterelnök

Lemondását is fontolgatta korábban az ellene indult bűnvádi eljárás miatt a miniszterelnök, de elállt ettől a szándékától, mert nem akarta elárulni a szavazóit.

Erről Victor Ponta hétfő este beszélt az Antena3 hírtelevízióban. „Ha én lemondok, akkor azoknak a kezére adom az országot, akik korábban tönkretették Romániát. Ez egyértelműen a választóim elárulását jelentette volna” – magyarázta a politikus az előző kormányra utalva.

 

Victor Ponta emlékeztetett arra, hogy a Szociáldemokrata Párt éléről ideiglenesen már visszalépett, és utódlása nem jelentetett problémát: Rovana Plumb munkaügy miniszter szerinte kiválóan ellátja a pártelnöki feladatokat is.

Arra a kérdésre, hogy kit javasolna maga helyett miniszterelnöknek, a politikus Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnököt nevesítette, akinek pártja, az ALDE támogatója a kormánynak. Hétfőn egyébként Tăriceanu, illetve az szintén kormányzó Románia Haladásáért Országos Szövetség elnöke, Gabriel Oprea is azt nyilatkozta, hogy továbbra is támogatják Victor Ponta tisztségben maradását.

(maszol.ro)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...