A tavalyi év résztvevői közül sokan tértek vissza idén is, hogy újra átélhessék a sajátos tábori hangulatot. A régiek mellett azonban új ifjoncok is jöttek, így a táborozók létszáma huszonegy fő lett, akikkel a három szervező és három segítőjük foglalkozott. A táborba óvodástól, kisiskolás korig jelentkezhettek a gyerekek.
A tevékenységek változatosak és izgalmasak voltak, amelyeket a tábor vezetői gördülékenyen vittek előre. Mindkét nap délelőtt tíz órakor kezdődtek a tevékenységek. A nyitó program, mozgással egybekötött angol szókincskészlet gyarapítás volt, melyet különböző játékokkal valósítottak meg. Majd a tízórait követően csoportokra osztva vethették bele magukat az angol szavak újabb tárházába. Nagy Emese, a Berde Mózes Unitárius Gimnázium angol tanárának elmondása és tapasztalatai alapján a gyermekek játékkal tanulnak a legtöbbet, hiszen ez számukra a legtermészetesebb tevékenység. Ennek megfelelően építették fel a napi tervet is, amelyben a mondókáktól kezdve a körjátékokon át, a kézügyességgel egybekötött játékokig minden szerepelt. Az első nap délutánjának egyik fő témája a ruhadarabok megismerése volt, így a nap is egy mókás divatbemutatóval zárult, ahol a gyerekek önmaguknak választhattak kiegészítőket és a „kifutón” ők mondhatták el angolul, hogy mit viselnek. A második nap központi témája a természet volt, ennek megfelelően Sóskútra mentek, ahol folytatódhatott a tanulás. A tábor lezárásánál fontos szerepet kaptak a szülők is, hiszen személyesen is részesei lehettek a gyermekeik élményeinek.