kedd, 09 szeptember 2014

Ponta tej-kifli reformot hirdet

Sürgősen át kell alakítani a tej-kifli programot úgy, hogy kizárólag a hátrányos szociális helyzetben lévő diákok kapjanak ezentúl ingyenes tízórait – jelentette ki Victor Ponta.

A miniszterelnök szerint a program „megérett egy alapos reformra”, s mint mondta, miközben sok kisdiák rászorul az állami és európai uniós költségvetésből támogatott tízóraira, a többség nem eszi meg az ingyen ételt, hanem inkább kidobja.
 
„Meg kell akadályoznunk a fölösleges pazarlást, s a 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklus keretében egy újabb pályázattal kell jelentkeznünk annak érdekében, hogy csak azok a diákok kapjanak támogatást, akiknek tényleg szükségük van rá” – mutatott rá Victor Ponta.
 
Az elmúlt évben több ízben is felmerült, hogy módosítanák vagy leállítanák a tej-kifli programot. A miniszterelnök tavaly márciusban még felesleges pénzkidobásnak nevezte a kezdeményezést, s úgy vélte, célzottabb támogatással jobb eredményeket lehetne elérni, például ha a programra fordított összegből a gyerekek délutáni foglalkoztatását biztosítanák. Ehhez képest a kormány tavaly nyáron úgy döntött, kibővíti a programot, hogy a diákok ne csak tejet, hanem aludttejet és kefirt is kapjanak.
 
A legtöbb erdélyi megyében egyébként a tavalyhoz hasonlóan idén sem tudják már az első iskolai naptól biztosítani a tízórait a kisiskolások számára a program keretében, a megyei önkormányzatok nagy része ugyanis még nem bonyolította le a közbeszerzési eljárást, ráadásul az esetleges fellebbezések miatt további késésekre lehet számítani, holott tanévkezdésig egy hét van hátra. ( szekelyhon.ro )
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...