A kórházigazgató tudomása szerint az ügyészek egy régebbi, 2013-as feljelentés kapcsán folytatnak nyomozást az onkológus szakorvos ellen. A rendelőből személyes jellegű jegyzeteket és elektronikus adatokat foglaltak le. A vizsgálati időszakra az orvost felfüggesztették tevékenységéből, ami közvetlenül négy daganatos beteg kezelését érinti.
Pillanatnyi megoldásként ők Csíkszeredába kell átutazzanak receptért, hogy kezelésüket folytathassák. Lukács tartózkodott attól, hogy hosszabb távú személyzeti megoldásokon gondolkozzon: a kivizsgálás során kiderülhet, hogy az orvos elleni gyanú alaptalan. „Addig az udvarhelyszéki daganatos betegek ellátása nem lesz zökkenőmentes, viszont mindent megteszünk, hogy szünetmentessé tegyük” – jelentette ki.
A szakorvos a székelyudvarhelyi kórházi rendelőjében hétfőn esténként hét órától teljesített szolgálatot. Több beteg állítása szerint rendszerint nagyon későig maradt benn. Meg nem erősített értesüléseink szerint az ügyészek hétfőn este hét óra után vitték el kihallgatni. Próbáltuk elérni az orvost, de nem sikerült.
A DNA területi sajtóreferensétől érdeklődtünk a részletekről, de csak annyit jelzett vissza, hogy a kérdéseink eljutottak hozzájuk, ám egyelőre nem válaszolhat rájuk. Nem árulta el, hogy az orvost őrizetbe vették-e, vagy csak kihallgatták. Azt sem ismertette, hogy mivel gyanúsítják, illetve hogy egyáltalán mikor közlik a részleteket. (szekelyhon.ro)