Az egyik csíkszeredai lakótelepen láttak a napokban kígyót – jelezték a Csíki Hírlap szerkesztőségében, korábban pedig egy szintén forgalmas intézmény udvarán találtak kígyófészket, a riadalmat okozó csúszómászók azonban ott is ártalmatlan siklónak bizonyultak. Demeter László biológus érdeklődésünkre azt mondta, nem tapasztalta, hogy több kígyó lenne a térségben, mint korábban.
Van ellenszer a kórházban
Viperamarás eddig egy fordult elő idén nyáron. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere közölte, júniusban szállítottak be a kórházba egy balánbányai férfit viperamarás miatt. A beteg megkapta a viperaméreg ellenszerét és a kórház intenzív osztályán kezelték, illetve tartották megfigyelés alatt, majd gyógyultan távozott – ismertette, hozzáfűzve: a kórháznak van viperaméreg-ellenszere, így el tudják látni, ha valakit ez a mérges kígyó mar meg.
Tavaly nyáron sokkal több viperamarás fordult elő, az elmúlt év júliusában arról számoltunk be, hogy öt személyt láttak már el emiatt a csíkszeredai kórházban, és fogytán az ellenszer. (szekelyhon.ro)