Sokszor hiába akarunk segíteni a kusza érzelmekben elveszett gyermekeken, egyszerűen ellöknek maguktól. Ekkor a legjobb, ha útjelző lámpásként adunk egy támpontot nekik. De amikor egymást befolyásolják, olykor képesek elkanászodni. Erről láthattak Keresztúr lakói egy színvonalas és erős színházi darabot, a Berde Mózes középiskola tanulóinak előadásában. A színdarab a Művelődési Házban volt látható kedden este 7 órától.
- „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. –
A könyv legfontosabb momentuma, amelyet a színpadon is láthatott, illetve az ülőhelyek között is érezhetett a közönség. Az előadás alkalmával a teremben teltház volt, s a nézők igazán megrendültek a látottakon, legalábbis az előadást követő néhány másodperces csend erről tanúskodott. Majd azt követően néhányan felállva ünnepelték a produkciót. A rendező Lakatos Sándor, aki a csapatával együtt rengeteg időt és energiát beleáldozva, közösen létrehozták ezt az előadást, amely már díjat is nyert. A drámacsoport kiemelkedő és hiteles játéka ugyanúgy bevont mindenkit az előadás hangulatába. Így bátran kijelenthetjük, hogy ez a darab jogosan nyerte el a közönség díjat is. Reméljük a továbbiakban is sokszor láthatunk hasonlóan magas színvonalú előadásokat.