A tisztségviselő egy bukaresti konferencián vett részt, majd azt követően az MTI-nek elmondta: 2012-ben 2200 megawatt megújuló energiaforrásból termelt működő villamosenergia-kapacitás volt, ami tavaly év végére 4400 megawattra bővült. A növekedés elsősorban a naperőműveknek köszönhető, hiszen 41 megawattról 1155 megawattra nőtt a termelési kapacitásuk, de a szélerőműveké is majdnem ötven százalékkal bővült.
A villamos energia területén Románia vállalta, hogy 2015-ig a termelés 33 százaléka megújuló energiaforrásból fog származni. Románia ezt már most túlteljesíti a nagy vízi erőműveket is beleszámolva, hiszen a villamos energia mintegy 40 százaléka származik zöld energiából. Nagy-Bege Zoltán szerint az idén nem várható ugyanilyen látványos növekedés, mert egyrészt a román állam csökkentette a megújuló energiaforrások bővítésére irányuló állami támogatást, másrészt telítődött a piac.
Az Agerpres hírügynökség által ismertetett adatok szerint Romániában a megújuló energiaforrásból termelt villamosenergia-kapacitás legnagyobb részét a szélerőművek teszik ki mintegy 2500 megawattal, míg például a naperőművek 1155 megawatt áram előállítására képesek, a vízi erőművek pedig 530 megawattra.(krinika.ro)