Idén két szakaszban, február 24. és március 14. továbbá március 24. és április 4. között tart a beiratkozás az előkészítő osztályokba. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tegnap állította össze az előkészítő osztályokat indító iskolák neveit és azoknak körzeteit, amelyet az intézmény honlapján is meg lehet tekinteni. Eszerint városunkban a Petőfi Sándor Általános Iskola, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban és az Orbán Balázs Gimnázium is indít előkészítő osztályokat. Az iskolák azon gyermekeket várják, akik idén augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket, az ettől fiatalabbaknál a szakértők az érettséget bizonyító pszichológiai vizsgálatok után döntik el az iskolaképességet. Az Orbán Balázs Gimnázium egyébként szerdán, február 19-én a "Lépésről lépésre - Step by Step” osztályaiban 8-16 óra között nyílt napot tart. A Berde Mózes Unitárius Gimnázium is készül, itt Bartha Márta leendő előkészítő osztályos tanító tart bemutató órát szintén szerdán, 17 órától a mostani 4. osztályosok tantermében. A Petőfi Sándor Általános Iskola a „Nyitott kapuk” rendezvény keretében „Iskolába hívogató” címmel játékos foglalkozásra várja a kicsiket február 26-án 8 és 12 óra között mindkét épületben, a Timafalvi utcában és a Napsugár Napköziotthonban. Előtte pedig, február 20-án, vagyis most csütörtökön 16 és 17 óra között bővebb információkat hallhatnak a 2014/2015-ös tanév előkészítő osztályos tanítónőitől, Máté Alíztól és Győri Zsuzsannától. (forrás:voxfm.ro)
kedd, 18 február 2014
Nyílt napokat tartanak szerdán és csütörtökön városunk iskoláiban az előkészítő osztályos gyerekeknek
A jövő héttől kezdődik a beiratkozás az előkészítő osztályokba: a tanintézmények hivatalos körzeteit tegnap tette közzé a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.
Published in
Hirek