A péntek esti mulatozást Kovács Péter katólikus plébános közös imádsággal nyitotta meg, és arra bízatott mindenkit hogy érezze magát önfeledten és szabadon. Ebben nem is volt hiány, hiszen a fiatalok vicces meglepetés műsorral készültek, ami megalapozta a hangulatot. Joó Aniella az esemény egyik szervezője elmondta, hogy minden évben hasonló szellemben ünnepelnek, ilyenkor a vállalkozó kedvű gyerekek és felnőttek egyaránt beöltöznek, és ha egy rövid időre is, újra átélhetik a karnevál igazi hangulatát. Találkoztunk pókemberrel, sziámi ikrekkel, bátor lovaggal, és a boszorkányok is tiszteletüket tették, csak úgy mint a királykiasszonyok. A család elnöke, Sánta Imre örömmel mesélte hogy idén Bokor Balázskát támogatják a tombolák befolyt összegéből. Az előadásokat közösen választották, szempont volt, ki hogyan tud majd azonosulni a választott karakterrel, ezért előfordult hogy a próbák alkalmával felcserélték a szerepeket, tudtuk meg a fiatalság szóvivőjétől Kacsó Tímeától. Hagyományokhoz híven idén is mindenki otthonról hozott étellel és itallal érkezett, amit közösen fogyasztottak el az est folyamán. Ugyan első alkalommal vettünk részt ezen a rendezvényen, mégis úgy éreztük mintha mi is a Kolping család részesei lennénk.
Tekintse meg képgalériánkat!