Idén azonban a Művelődési Központ nem csak a zene és tánc kedvelőit várja, hanem minden olyan együttérző embert, aki szeretne hozzájárulni a székelykeresztúri Bokor Balázska (5) közelgő műtétjéhez, aki gyógyíhatatlan betegségben, úgynevezett üvegcsontúságban szenved. Az esemény kapcsán meglátogattam a jótékonysági kezdeményezés szervezőjét, Krisán Csabát, aki maga se hitte volna, hogy ennyire megmozdulnak az emberek az általa kezdeményezett segélyakcióra. A Polgári Fúvószenekar 1895 által szervezett Újévi Koncert alkalmával, úgy döntött, hogy összeköti a kellemest a hasznossal, ebben a zenekar készséggel támogatta. Az jótékonysági kezdeményezés ötletét valójában Bokor Károly, Balázs édesapja adta, mikor karácsony alkalmával találkoztak. A másfél órás koncerten többek között fellép természetesen a szervező Polgári Fúvószenekar 1895, Oktett zenekar, illetve a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorettcsoportja Borbély Júlia irányításával, házigazdaként Faluvégi Bartha Noémit, a Székelyeresztúri Kistérség Szövetség ügyvezető igazgatóját üdvözölhetjük. A műsor végén, nyílvánosan a színpadon adják át Balázska szüleinek a segélydobozt, ami a bejáratnál érhető majd el az est kezdetén. Krisán Csabától nem áll távol a jótékonykodás, hiszen a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után sikeres gyűjtésbe kezdett Székelykeresztúr testvérvárosának, a legsújtottabb magyarországi település Ajka számára. Érdemes időben érkezni, hiszen a központ 176 ülőhellyel bír, de szükség esetén 50 székkel bővíthető.
Sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!