Az ülésen azokat a javaslatokat vitatják meg, amelyeket a Törvényhozói Tanács és a Velencei Bizottság fogalmazott meg a szövegtervezet véleményezésekor. A Mediafax értesülései szerint a két szakértői testület 120 oldalas dokumentumban felsorakoztatott indítványai a már elfogadott alkotmánymódosítások lényegi részeit is érintik. A módosított alkotmány szövegtervezetébe tavaly az RMDSZ javaslatára került be a kisebbségek közösségi szimbólumainak használatát szavatoló cikkely. A paragrafus így szól: „A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat”. Ha ez érvénybe lépne, nem lenne többé semmilyen alapja például a székely zászló ellen irányuló román hatósági hadjáratoknak. A cikkely törlését a Törvényhozói Tanács javasolta – tudtuk meg Máté Andrástól, a parlamenti alkotmánymódosító bizottság tagjától. A képviselő nem szolgált részletekkel arról, hogy mire alapozva fogalmazta meg javaslatát a tanács. „Egy biztos, nem fogunk egyetérteni azzal, hogy ezt a cikkely töröljék” – mondta a maszol.ro-nak politikus.
Az alkotmánymódosítás folyamata azután gyorsult fel ismét, hogy a Szociál-Liberális Szövetség az év elején eldöntötte: a májusi európai parlamenti választásokkal egy időben szervezné meg a módosított alaptörvényről szóló népszavazást.(forrás:maszol.ro)