szombat, 18 január 2014

Ismét megbukott Románia az Európai Unió egyik igen fontos vizsgáján

Ismét megbukott Románia az Európai Unió egyik igen fontos vizsgáján, a hírt azonban elfödte a bukaresti cirkuszok sorozata. Éppen egy hete derült ki, hogy az Európai Bizottság miért dobta vissza a kormány dokumentumát, amely a 2014–2020 közötti költségvetési időszak pénzlehívási terveit tartalmazta: ködös, hiányzik belőle a stratégiai gondolkodás, és egyáltalán nem bizonyítja, hogy tanultak a román vezetők az elmúlt hét év kudarcaiból – fogalmaz a brüsszeli bírálat.
www.kirk.senate.gov www.kirk.senate.gov
A uniós bürokraták alapos munkát végeztek, pontról pontra szedték szét a Bukarestben összetákolt terveket. Mint kiderült, rengeteg a felületes ismétlés, problémák sokaságát sorjázzák anélkül, hogy vázolnák orvoslásuk módját. Nincsenek prioritások, vagy ha egy-egy ágazatnál megjelennek is, ködösek, általánosak, illetve annyi van belőlük, hogy az már követhetetlen. A kitűzött célokkal sem jobb a helyzet: a valós szükségletek sem tetten érhetőek, az egészségügy, oktatás vagy munkaügy ágazatában elsősorban az eddigi megvalósításokra összpontosítanak, nem a tervekre, a mezőgazdaságnál kitűnik, fogalmuk sincs a román hatóságoknak, hogyan lendíthetnék fel az ágazatot. Hosszan lehetne sorolni a hasonló kifo­gásokat minden vonatkozásban. Kiderül az is, Brüsszel ugyan nagyon szigorúan veszi az európai pénzek elköltését, de az a mód, ahogy Románia kivédené a csalásokat, egyáltalán nincs ínyére. Újabb és újabb ellenőrző, felülvizsgáló szerveket iktatnak a folyamatba, befolyásos minisztereik – Dragnea, Şova – fennhatósága alá utaltak különböző ágazatokat, s így még zavarosabbá, sokszor követhetetlenné válik a pénzek útja, egyszerűsítés helyett agyonbürokratizálják a folyamatot. Hozzátehetjük: min­den bizonnyal azt remélik, így jobban le lehet nyúlni, el lehet tüntetni a jó célra szánt összegeket.
A nyári bukta után szeptemberre kellett volna elkészítenie a kormánynak a javított paktumot. Már akkor figyelmeztették őket, ha nem teszik meg, késik az operatív programok kidolgozása, nem kezdődhet meg 2014 elején a finanszírozás. Lám, itt vagyunk január közepén is túl, és sehol semmi, e hó végére ígéri a szakminiszter a végleges változatot. Ismervén a Ponta-kabinet teljesítményét, no meg az első dokumentum tartalmát, nagy kérdés, hogy a most készülődő második változat elfo­gad­ható lesz-e az Európai Bizottság számára, lenyelik-e a szak­értelem és stratégiai elképzelések hiányát, a zavarosban halászás egyértelmű szándékát, vagy újabb hét esztendő kezdődik, amikor azon siránkozunk, hogy csak töredékét tudtuk lehívni a rendelkezésünkre álló forrásoknak, sorra elvesz­nek azok a pénzek, amelyek fejlődést, előrelépést hozhatnának, s maradunk az EU összes nyűgével, az előnyök nélkül. Egy másod-harmadrendű állam sokadrendű polgárai. (forrás: 3szek.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...