Jövőkód Tábor Rugonfalván – középiskolások a jövő formálásáért
2025. szeptember 9–12. között első alkalommal valósult meg Rugonfalván a Jövőkód Tábor, amelyet az Erdélyi Ifjúsági Egyesület szervezett a Hargita Megye Tanácsa támogatásával. A négynapos programon huszonöt környékbeli középiskolás vett részt, akik három egyesület munkatársainak és két nemzetközi önkéntesnek köszönhetően színes, interaktív foglalkozásokon fejlődhettek, miközben új nézőpontokkal is gazdagodtak.

A tábor célja az volt, hogy a fiatalokat aktívan bevonja a közösségi és társadalmi életbe, valamint olyan készségeket adjon számukra, amelyek segítségével maguk is képesek lesznek alakítani környezetüket és jövőjüket. A négy nap során a résztvevők játékos gyakorlatok, beszélgetések és csapatfeladatok révén dolgozták fel az aktív részvétel, a társadalmi befogadás, a fenntartható fejlődés és a tudatos életmód témáit. A fenntarthatóság kérdéskörét például az ENSZ „Go Goals!” társasjátékán keresztül ismerték meg, a tudatos életmódhoz kapcsolódóan pedig saját plakátokat készítettek, amelyeket később iskoláikban is hasznosíthatnak.
A harmadik napon a fiatalok projektmenedzsment-képzésen vettek részt, ahol megismerkedtek a célkitűzés, a tervezés, a megvalósítás és az értékelés legfontosabb lépéseivel. Ezt követően öt csapat alakult, amelyek valós pályázati űrlapokat használva dolgozták ki saját mini projektjeiket, mentorok támogatásával. A tábor zárónapján a fiatalok bemutatták elkészült terveiket egy tízfős szakmai zsűri előtt, amely helyi intézmények és vállalkozások képviselőiből állt. A legígéretesebb projekt a szervező egyesület közreműködésével a közeljövőben meg is valósulhat. Az ünnepélyes záróest vacsorával és kötetlen beszélgetéssel erősítette a közösségi élményt és lehetőséget adott a kapcsolatok mélyítésére is.
A Jövőkód Tábor egyértelműen bebizonyította, hogy a fiatalok nyitottak a társadalmi kérdések iránt, készek felelősséget vállalni és kreatív ötletekkel hozzájárulni egy fenntarthatóbb, befogadóbb jövő építéséhez. Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület reményei szerint a program hagyománnyá válik, és a következő években egyre több diák számára biztosít majd lehetőséget arra, hogy tudással, élményekkel és barátságokkal gazdagodjon.