hétfő, 16 szeptember 2024

Ifjúsági csere a fenntartható célokról! - Ilyen volt

Tudtátok, hogy az ENSZ 2015-ben elfogadott 17 célkitűzést, amelyekkel 2030-ig szeretne egy jobb világot teremteni? Ezek között szerepel a szegénység felszámolása, az éhezés megszüntetése, a béke és igazságosság előmozdítása, valamint a gazdasági növekedés támogatása is.

Szeptember 5. és 12. között ifjúsági cserét szerveztünk, melynek középpontjában a fenntartható fejlődési célok megismerése és elérése állt. Európa öt  országának fiataljai töltötték meg élettel a székelykeresztúri diákszállót, azzal a szándékkal, hogy mélyebben megismerjék a fenntartható fejlődés eszméjét és annak 17 célkitűzését.

 

WhatsApp_Image_2024-09-16_at_08.36.12_81a55f0d.jpg

 

Az ifjúsági csere során mind az öt ország csapatának egy-egy kiválasztott célkitűzésről kellett beszélnie, valamint megoldási javaslatokat kellett bemutatnia. A csere végére egy akcióterv született, amely tartalmazza az öt kiválasztott cél leírását, illetve javaslatokat arra, hogyan lehetne ezeket a célkitűzéseket 2030-ig megvalósítani.

Az első nap tele volt izgalommal és új ismeretségekkel, ahol a közös érdeklődésikör, a fenntarthatóság és a fejlődés állt a középpontban. A nap ismerkedéssel indult, ami gördülékenyen zajlott, majd a résztvevők betekintést nyertek a Youthpass és az Erasmus+ világába. A délután egy városnéző túrán vettek részt a fiatalok, ahol Székelykeresztúr történelmi és kulturális kincseit fedezték fel. Az estét egy interkulturális snack-kóstolóval zártuk, ahol minden résztvevő bemutatta hazája ínyencségeit.

 

WhatsApp_Image_2024-09-06_at_17.03.05_0343c3f6.jpg

 

A második napot egy könnyedebb, elmélkedős programmal töltöttük. A résztvevők megismerkedtek a fenntartható fejlődési célokkal (SDG-k), és azok jelentőségével. Áttekintettük a korábbi ifjúsági csere eredményeit, amely hasonló témakört fedett le, és felismertük, hogy most is sikeresen zárhatjuk a hetet egy átfogó akciótervvel. A csapatok plakátokat készítettek, amelyek bemutatták, milyen lenne a világ 2030-ban, ha megvalósulnak ezek a célok. Az ebéd után egy World Caféval folytattuk a fenntarthatóságról szóló beszélgetést, a napot pedig egy Erdélyi/Romániai kulturális estével zártuk.

 

WhatsApp_Image_2024-09-07_at_18.52.26_7eed9250.jpg

 

A harmadik napot a portugál csapat előadásával indítottuk, amely az éhezés megszüntetésére fókuszált. Ezután meglátogattunk helyi éttermeket, ahol arról érdeklődtünk, hogyan küzdenek az élelmiszerpazarlás ellen. Ebédünket az egyik étteremben fogyasztottuk el, ahol a tulajdonos elmesélte, hogyan kezelik a maradékot. Délután a megmaradt ételekből mi magunk készítettünk szendvicseket. A napot az akcióterv tervezésével zártuk, ami komoly, és hatékony munka volt.

 

WhatsApp_Image_2024-09-07_at_21.18.08_65db493b.jpg

 

A negyedik nap a spanyol csapat prezentációjával kezdődött, akik a "Tisztességes munka és gazdasági növekedés" témáját mutatták be. Ezután Segesvárra látogattunk, hogy megismerjük a város történelmét és épített örökségét, majd Galambfalvára mentünk, ahol a fenntartható agrikultúráról tanulhattunk, nem mellesleg megismerkedhettünk az aquaponikus rendszer fogalmával. A nap végén spanyol és litván kulturális estet tartottunk, táncokkal és helyi ételekkel.

 

WhatsApp_Image_2024-09-10_at_09.03.38_3cf61c47.jpg

 

Az ötödik nap a szegénység megszüntetése volt a téma, amiről a helyi csapat tartott előadást. Azután a székelykeresztúri polgármester beszélt nekünk arről, hogy hogyan segítenek a környékbeli rászorulókon, illetve, hogyan próbálják megelőzni, hogy valaki ilyen sorsra jusson. Az előadás után egy nyitott beszélgetés keretein belül ötlerteltünk, hogy mi hogyan tudnánk segíteni a szegénységen.

 

WhatsApp_Image_2024-09-10_at_09.22.24_80008a3d.jpg

 

A hatodik nap az ipar, innováció és infrastruktúra témakörére épült. A litván csapat előadása után különböző helyi vállalkozásokat látogattunk meg, ahol a fenntarthatóság kihívásairól és lehetőségeiről hallhattunk. Délután minden ország egy rövid videót készített egy fenntartható fejlődési célról, amelyet később a TikTok-on osztottunk meg. A napot portugál és görög kulturális esttel zártuk, remek hangulatban és ízletes ételekkel.

 

IMG-20240911-WA0008.jpg

 

A hetedik nap a béke, igazság és erős intézmények témáját járta körül. A napot a görög csapat prezentációjával kezdtük, majd később Dávid Endre is csatlakozott hozzánk, aki személyes élményeit osztotta meg az Ukrajnába vitt adományok kapcsán. A délután kemény munkával telt, hiszen az akcióterv végső simításait végeztük. Az estét közös játékokkal és karaokéval zártuk, erősítve a csapat összetartását.

WhatsApp_Image_2024-09-16_at_08.36.09_bc25cd1b.jpg

 

Az utolsó nap vegyes érzelmekkel telt, de még mindig izgalmas programok vártak ránk. A napot a Coffee Chain Game vállalkozói szimulációval indítottuk, ahol a fiatalok a vállalkozások nehézségeibe nyertek betekintést a kávé eladási folyamatain keresztül. Ezt követően a Youthpass-ok kitöltésével és a végső kiértékeléssel folytattuk. A délután egy ünnepélyes Youthpass ceremóniával és egy "Oszkár-gálával" zárult, ahol díjaztuk különböző kategóriákban résztvevőket. Az este keserédes hangulatban ért véget, hiszen bár új barátságokat kötöttünk, mostantól már csak távolból tarthatjuk a kapcsolatot.

 

WhatsApp_Image_2024-09-16_at_08.36.11_0fa1b08e.jpg

 

Biztosak lehetünk abban, hogy az ifjúsági cseréről hazatérő fiatalok sokkal nagyobb figyelmet fordítanak majd mind a környezetükben élő emberekre, mind a természetre. Így aktív és felelősségteljes tagjaivá válnak társadalmunknak.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...