szerda, 28 február 2024

Kézművesség: a múlt tükörképe, a jövő perspektívája – Kiállítás

A 2023-as év tavaszán startolt az Erdélyi Ifjúsági Egyesület „Kézművesség: a múlt tükörképe, a jövő perspektívája” című projektje, amelyet a Romániai Nemzeti Helyreállítási Alap és a székelykeresztúri Polgármesteri Hivatal támogatásával sikerült kivitelezni. Eme projekt célja olyan kulturális képzési programok biztosítása volt közösségünk számára, amelyek egykor a régióban alkalmazott mesterségekként éltek a közösség körében a fenntartható kulturális fejlődés megteremtésének és a helyi kulturális ökoszisztéma megerősítésének érdekében.

 

1.jpg

 

A Székelykeresztúron és környékén hagyományosan mélyen gyökerező agyagművelésnek és szövésnek kiemelkedő jelentősége van, így a projekt célja az volt, hogy ezen hagyományok kerüljenek előtérbe, megőrzésre és továbbadásra. Ezek a programok nemcsak a résztvevők személyes és szakmai fejlődéséhez járultak hozzá, hanem jelentős mértékben a szövés és fazekasság hagyományainak megőrzéséhez és átadásához is a közösség számára.

 

2.jpg

 

A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az oktatók is helyiek legyenek, és szerencsénkre Vári-Nagy Zsófia és Orbán Lívia-Borbála, akik közösségünk tagjai is elvállalták eme nemes feladatot, és már az első pillanattól kezdve teljes elkötelezettséggel, türelemmel és lelkesedéssel álltak az ügy szolgálatába, így alakítva ki egy igazán erős és összetartó csapatot. Ezen tanfolyamok hiánypótló és szükséges képzéseknek bizonyultak, ugyanis jelentős volt az érdeklődés és a lelkesedés irántuk, ami azt mutatja, hogy a közösségünk számára fontos és értékes lehetőségeket kínáltak. A tanfolyamok eredményeit a 2024. február 22-29. között látogatható kiállításon bemutatott csodaszép alkotások bizonyítják, illetve a résztvevőknek átadott oklevelek, amelyek elismerik az áldozatos munkájukat és elkötelezettségüket.

 

3.jpg

 

Hálával tartozunk a Molnár Isván Múzeumnak és Sándor Zsigmond Ibolya igazgatónőnek jókívánságaiért, illetve, hogy helyszínt biztosított a fazekas tanfolyamoknak és a kiállítás számára. Köszönjük szépen az együttműködést és támogatást Székelykeresztúr Önkormányzatának, illetve Koncz Hunor János polgármester Úrnak, hogy megtisztelte jelenlétével és biztató szavaival megnyitó rendezvényünket. Továbbá a Madvertising csapatnak a csodálatos videókat, amelyeket a munkafolyamatok és az események során elkészítettek. Továbbá, szeretnénk megköszönni ifj. Sipos Dezsőnek és a székelykeresztúri népzeneoktatás fiatal tanoncainak, hogy elfogadták meghívást és szebbé tették az eseményt. Nem utolsó sorban pedig hálásak vagyunk az oktatóknak és résztvevőknek kitartó munkájukért, illetve minden kedves jelenlévőnek és látogatónak, akik eljöttek a megnyitóra és megtekintették a kiállítást.

 

4.jpg

 

A kisvideókat megtekinthetik az Erdélyi Ifjúsági Egyesület YouTube csatornáján IDE kattintva.

 

5.jpg

 

6.jpg

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...