Román nyelvű kulturális tábort szerveztek Csehétfalván
Senki előtt nem titok, hogy évről-évre problémája van a magyar kisebbségi érettségizőknek a román vizsga sikeres letételével. Számos okot felsorolhatok ennek miértjére, az oktatási rendszer hiányosságait, a fiatalok hozzáállását, azonban az egy tény, hogy ehhez nagyban hozzáad az, hogy magát a nyelvet nincs amikor gyakorolják. Az évek során kommunikációs klubok alakultak, de egyik sem volt tartós. Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület elmondása szerint viszont most erre a problémára kellett idén fordítsák a figyelmüket, és egy háromnapos román interkulturális tábort szerveztek meg Csehétfalván.
„Habár nehézségekbe ütköztünk, és nem tudtuk az összes tervünket megvalósítani, a végén mégis egy sikeres programot zárhattunk, mely a hasznos volt városunk diáksága számára.” – nyilatkozta a tábor koordinátora.
„Eleinte a tábort több román anyanyelvű fiatallal terveztük, pontosabban nyolc diákkal. Ennek ellenére mégis sikerült néhányat bevonni, kik nagyban segítették a projektünk céljának elérését.”
Az első nap a fiatalok birtokba vették a csehétfalvi Hagyományos Székely Jövő Központ házait, és érdekes játékokat játszottak, melyek során jobban megismerkedhettek egymással. Később egy olyan program következett, ami a fiatalokat már a román nyelv aktív használatára ösztönözte, beszélgetések indultak. Az estét előadásokkal, vidám énekléssel zárták.
Másnap már belevetették magukat a munkába, a tanulásba, és a román kultúra elsajátításába. Mivel a tábori programokat non-formális és informális oktatási módszerekkel vezérelték, ahogy az már az egyesülettől megszokott, most egy drámapedagógia tevékenységgel sajátították el a résztvevők a román és magyar mítoszokat, legendákat.
E könnyed program után másnap már egy komolyabb hangvételű beszélgetést szerveztek, ahol a fiatalok megosztották félelmeiket, aggodalmaikat.
„Érdekes volt látni, hogy szinte mindannyian tartanak a román érettségitől. Természetesen ez érthető, és mutatja, hogy mennyire is fontos az ehhez hasonló kommunikációs programok szervezése.” – Mondta a programfelelős.
A tábor azonban lezárult, s a fiatalok is visszakerültek a megszokott kerékvágásba. Az ott tanultak azonban nem vesznek el, és talán más helyi egyesületeket, alapokat ösztönözhet majd az ilyen és ehhez hasonló programok szervezésére.
A program Hargita Megye Tanácsának támogatásával jött létre.