Érdekképviseleti tábort szerveztek székelykeresztúri fiataloknak
Az Erdélyi Ifjúsági Egyesület helyi diákokból álló önkéntescsapata már számtalanszor bizonyította rátermettségét különböző programok, események megszervezése által. Ezek a tanulók számítanak városunk legaktívabb fiataljai közé, s az egyesület mindent megtesz az ők fejlődésük érdekében. Legújabb céljuk közé tartozik egy városi diáktanács létrehozása, azonban ahhoz, hogy ez egy működőképes, hasznos szervezet legyen különböző készségek szükségeltetnek a tagok részéről. Ezért került sor szeptember 29 és október 1 között a Csehétfalván történő képzésre az érdekképviseletről.
Hogy mi is az az érdekképviselet? Az érdekképviselet hasonló foglalkozásúak, illetve foglalkozási ágak érdekeinek védelmére alakult testület. A két nap alatt a fiatalok jobban megismerhették magukat, egy ötlet megvalósításának lépéseit, és a helyi, megyei szintű érdekképviselet berkeibe is eveztek.
A fiatalok pénteken indultak útnak, s első nap egy kis játékkal indítottak. Ebéd után egy csapatdinamikát finomítani kívánó játékot vittek véghez, melynek lényege egy nagy közös híd megépítése, a kommunikációs, anyagi gát ellenére. A fiatalok ügyességét fémjelzi, hogy sikeresen vették az akadályt, és habár kissé szokatlan mű lett, a híd megépült.
Másnap reggel az önismereten volt a hangsúly, hiszen a csapatban való dolgozásnak alapfeltétele, hogy mindenki a maga erősségeivel/ gyengeségeivel tisztában legyen. Ezért jó pár tevékenység zajlott, amiknek hála jobban megismerhették a résztevők magukat, személyiségtípusuk jegyeit.
Ennek utána, levezetésképpen egy kis vetélkedőt szerveztek a fiataloknak, Őszi Filmvetélkedő címmel, ahol egymásnak kellett szótlanul elmutogatniuk a kivetített műveket.
Az este során pedig vendégül látták Dávid Endrét, Udvarhely önkormányzati képviselőjét, aki a fiatalokkal átvette egy projekt megvalósításának lépéseit a kezdetektől a végéig. A gyerekek kiegyeztek egy ötletben, melyet kis csoportokban gyors ütemben kidolgoztak minél részletesebben. Egy kis szünet után bemutatták egymásnak az ötleteiket, majd véleményeket, kiértékelőt kellett mondjanak egymás munkájáról. Endre egy vitát is beiktatott a fiataloknak, akik ezt bár rettenetesen élvezték, sikerre nem vezetett. Ennek ellenére egy fejlesztő program volt, mely sokféleképpen motiválta városunk önkénteseit.
Másnap, az utolsó napon a jövőre való reflektálás, az akadályok letisztázása és azok leküzdéséhez szükséges aspektusok voltak terítéken.
Ez az esemény a Communitas Alapítvány jóvoltából és támogatásával jöhetett létre.