Társadalmi vállalkozásokról és azon túl
Az elmúlt héten zárult az Erdélyi Ifjúsági Egyesület idei első nemzetközi eseménye, az Entrepreneurship& SoftSkills címet viselő képzés, melyre 10 országból és 11 partnerintézménytől érkeztek résztvevők. Az Erasmus+ program keretében megvalósuló esemény elsődleges célja az volt, hogy a 25 résztvevő megismerje a társadalmi vállalkozás fogalmát, valamint a hasonló jellegű vállalkozások működtetéséhez és fenntartásához szükséges softskilleket.
A 7 napos esemény első napján az Erasmus+ programtípusokról hallhattak a résztvevők, lehetőségük adódott, hogy jobban megismerjék egymást, félelmeiket, reményeiket, valamint a város megismertetése is erre a napra összpontosult. A második naptól már a konkrét témával foglalkoztak, amikor is helyi vállalkozók látogattak az egyesülethez Szél Csaba és Bán Róbert személyében, akik saját vállkozói élményeiket osztották meg a résztvevőkkel. Folytatásként a csapat megalkotta az ideális vállalkozó alakját, és átbeszélték a különböző vállalkozástípusokat. A résztvevők a képzés második felében különböző helyi társadalmi vállalkozások üzleti terveit dolgozták ki. Annak érdekében, hogy hatékony legyen a munkafolyamat, a program során megismerhették a Golden Circle modellt, valamint a Business ModelCanvas-t. Természetesen minderre nem formális módszerekkel került sor, így a résztvevők könnyebben befogadták a sokrétű információt, és a program közepétől már dolgoztak azon vállalkozások tervein, melyeket a programkoordinátorok előkészítettek számukra. Az elkészült terveket meghívott vendégek, helyi vállalkozók, pontosabban Crea Antonio, Faluvégi Bartha Noémi és Bán Róbert értékelték ki. A zsűri szakszerű véleményt alkotott mindegyik elkészült tervről, illetve építő jellegű kritikával bírálta azokat.
Az üzleti tervek mellett a képzés ideje alatt nagy hangsúly került azokra a képességekre és készségekre, amelyek elengedhetetlenek egy társadalmi vállalkozás működtetéséhez. Mivel mindvégig nem formális módszerekkel dolgozott a csapat, ez a téma is hasonlóképp volt kiaknázva. Többféle csapatépítő, valamint szerepjáték valósult meg, mely során a résztvevők kis csapatokban dolgozhattak, megoldásokat dolgoztak ki különböző feladatokra, valamint vitára készültek fel. Mindezek rávilágítottak azon kulcskompetenciákra, amelyre a valós társadalmi vállalkozások létrehozásánál, illetve működtetésénél is szükség lehet.
A program során egy vezetett kiránduláson is részt vettek az országok képviselői, Segesvár csodaszép óvárosát fedezték fel. Továbbá, utolsó napon a helyi múzeum aktuális tárlatát tekinthették meg. Az utolsó napot kiértékelővel, valamint a Youthpass átadásával zárták. A képzés nem csupán új tudással gazdagította a résztvevőket, hanem lehetőséget teremtett új emberek, kultúrák, gondolkodásmódok megismerésére is.
A képzés az Erdélyi Ifjúsági Egyesület ifjúsági stratégiájának keretében valósult meg az Erasmus+ program támogatásával.