×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 919
hétfő, 19 december 2022

Véget ért a helyi korongozó tanfolyam

"A hagyomány és a légkör kézzel meg nem fogható dolgok. Századok kellenek a kialakulásukhoz, és ha lerombolja, nem tudná visszaállítani őket huszonnégy óra alatt" Agatha Christie

 

Hat hónap után lezárult a Keresztúr Térségi Mezőgazdászok Egyesülete által szervezett hagyományőrző projekt. A program lehetőséget biztosított a korongozás fortélyainak elsajátítására, úgy gyerekek, mint felnőttek számára. A fél év alatt több mint 500 termék került kiégetésre, és nagyjából 250 ember látogatott el a művészetre kialakított terembe. 

„Hasznos, értékes és hiánypótló program volt, amit nem szabad abbahagyni, mindenképpen folytatni kell. Már meg is körvonalazódott, hogy milyenképpen és módon fog ez megvalósulni. Jövőév elején pedig reményeink szerint meg is fogjuk osztani ezeket az információkat az érdekeltekkel.” Nyilatkozta az egyesület egyik alapítótagja. Azt hiszem mindannyiunk nevében kifejezhetem hálámat ez iránt a kezdeményezés iránt, hisz ezek az ősi mesterségek adják kultúránk, örökségünk alapját, s ha nem lennének ilyen programok, melyek ápolják ezeket, biztos, hogy hiányt kreálnánk hagyományaink hálóján. 

Természetesen az új évben is számíthatnak a kedves olvasóink publikációinkra a program újraélesztését illetően, ha pedig a Keresztúr Térségi Mezőgazdások Egyesületéhez támadt kérdésük keressék őket bátran weboldalukon, az alábbi linken.

                                                         bga alap logo

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...