×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
kedd, 19 október 2021

Testvértelepülési találkozóra került sor Homoródalmáson

Homoródalmáson szeptember 2 és 6 között testvértelepülési találkozóra került sor catai (Szlovákia), tokodi, magyaralmási, körösszakáli és géberjéni (Magyarország) küldöttségek részvételével. A rendezvény megvalósulását az Európa a Polgárokért program tette lehetővé.

 

Az esemény fő célja az volt, hogy összehozza a romániai, magyarországi, szlovákiai települések küldöttségeit, hogy megismerjék az EU történetét, jobban megértsék céljait és küldetését, megismerkedjenek a közösség tagjaival, megbeszéljék azokat a kérdéseket, amelyekkel az EU válság idején szembesül (COVID-19 világjárvány, a Brexit időszaka utáni kor, stb.), megoldásokat keressenek ezekre a problémákra, és ezáltal tisztában legyenek az aktív európai polgárokká válás fontosságával, a közösség jövőjének megvitatása érdekében, valamint a kölcsönös együttműködés kialakítására.

244977453 5220492591301055 2681693527373333119 n2

Az első napon a találkozó programját és céljait Homoródalmás polgármestere ismertette, majd a testvérvárosok bemutatták országaik EU -hoz való csatlakozásának jótékony hatásait, különösen a helyiségükre (projektek és beruházások a közösségükben). Beszéltek a helyiségükről is általában (kultúra, turizmus stb.). A gyerekek változatos játékos programokon vettek részt, hogy megismerjék az Európai Unió történetét és alapjait. A fiatalok részt vehettek az Erdélyi Ifjúsági Szervezet által lebonyolitott workshopokon, hogy megismerjék az Erasmus Plusz és az Európai Szolidaritási Testület programokat. Bemutatták az EU történetét is, különösen a legfontosabb pillanatokat, múltbeli kihívásokat és az államok csatlakozását. A napot a résztvevő települések néptáncos bemutatója zárta.

A második napon a Covid-19 járványt külön tevékenység során tárgyalták (következmények, intézkedések, amelyeket az EU hozott gazdasági, társadalmi, egészségügyi és egyéb hatásai enyhítésére). Ezt követte a helyi termékek közös kiállítása, amely művészek alkotásait és fotókat is magába foglalt. Az est folyamán a delegációk elénekelték településeik reprezentatív népdalait.

245048389 5220581581292156 7726342968492398329 n2

A harmadik napon, a küldöttségek megfőzték településeik reprezentatív ételeit, amelyeket zsűri értékelt. Ezt követően a résztvevők megvitatták, hogy az EU hosszú távon fenn tud -e maradni jelenlegi formájában, vagy történik-e valamilyen átalakítás, figyelembe véve a tényleges és a jövőbeli kihívásokat. Ezt követően a delegációk kidolgozták a jövőbeli lehetséges együttműködési lehetőségeket a kultúra, a turizmus és a gazdaság területén. Az esemény jótékonysági koncerttel és a delegációk képviselőinek záró beszédével zárult.

EU Flag plakaton 1024x245

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...