×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
kedd, 15 szeptember 2020

Jó volt végre iskolába jönni, várták már nagyon

A tanulók március óta először léptek be az iskolakapun szeptember 14-én, hétfőn, de a megkérdezett diákok már mind egy szálig nagyon várták az első találkozást.

Korábban igazgatókat kérdeztünk az iskolakezdésről, egyik félelmük máris jogosnak bizonyult, hiszen hiába ülnek a diákok 1 méter távolságra a padokban, a Patkóban nagyobb tömörülések alakultak ki már a tanév első napján.

 

„Nekem jól esett, hiányzott a feeling, az, hogy tudjunk találkozni azokkal az osztálytársakkal, akikkel fél éve nem találkoztunk már” – vallja Bajcsi Gergő, a Gimi végzős diákja, aki azt is elárulja, hogy nem tartottak nekik évnyitót, csak egy osztályfőnöki órát, így más osztályok diákjaival nem is nagyon találkozott.

Az osziórán ismertették velük a szabályokat, de sokkal még a tanárok sem nagyon tudják, hogy mi lesz. Szerinte nagyon fel van fújva az egész, nem fognak tudni minden, a vírussal kapcsolatos kötelezettséget betartani, még ha mindent jól is szeretnének csinálni.

Bodoni Anita szerint sem lesz egy sétagalopp ez így, egyelőre nem tudja, hogy mennyire lesz tartható, de már az egy óra is megterhelő volt. Nekik ráadásul egész orrig fel kell, hogy legyen húzva a maszk.

A Refi tizedikes diákjától megtudjuk, nekik sem volt évnyitójuk, csupán osztályfőnöki órájuk, ahol „elmondták, hogy hogy lesz az iskola”. Szüneten is tanárok lesznek bent az osztályokban, sem a vécére, sem a folyosóra nem mehetnek majd annyit, az osztálytársaik dolgaival nem érintkezhetnek – sorol fel néhány újdonságot, de azért, hozzáteszi, hogy jó volt végre iskolába jönni, ő már várta nagyon.

is 2

Beszélgettünk, unatkoztunk – számol be őszintén Kovács Bálint és Verzár Tamás, a Peda nyolcadikos diákjai. Nekik volt egy rövid évnyitójuk az udvaron, külön-külön az évfolyamoknak, az udvaron ki voltak jelölve megfelelő távolságban a helyek, aztán osziórán ismertették a szabályokat, amik érvényben lesznek az elkövetkezendő időszakban, például a maszkhordásra, távolságtartásra vonatkozóan. A fiúk szerint tartható lesz, nem lesz gond.

„Szünetben nem mehetünk ki”, állítja az egyikük, mire a másik „nem, ez az, hogy nem maradhatunk az osztályteremben”. Sok dolog még számukra sem tiszta, de majd a következő napokban kikristályosodik. Annyit már tudnak, hogy keddtől rendes órarend szerint mennek suliba. A fiúk szerint jó volt végre találkozni az osztálytársakkal, de egy idő után nehéz volt levegőt kapniuk.

„Határozottan jó volt, remélem ez így is marad, és már szeptemberben nem térünk vissza az online oktatásra, mert nem nagyon tanultunk bármit is, én most már eljutottam arra a szintre, hogy elkezdtem várni az iskolát” – mondja Bálint Kund, aki szintén a Pedába jár, most tizenegyedikes.

Ők a rövid évnyitó után a szabad levegőn tartották az osziórát, ahol beszéltek arról, mi szerint élnek majd a következő hónapokban, de ezt már korábban is ismertették velük interneten keresztül. Ami velük kapcsolatban érdekes, hogy a két tizenegyedik osztály a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ épületében lesz elhelyezve, a főépületben az ő esetükben nem lehetett megoldani, hogy teljes létszámmal elférjenek betartva a távolságra vonatkozó kötelezettségeket.

Szerinte betarthatóak a szabályok, de mindig lesznek kivételek, „eddig is azt láttuk mindenhol, hogy van, akit nem zavar, van, akit nem érdekel, van, aki nem hordja. Kund úgy gondolja, szépen lassan normalizálódik a helyzet, aztán feledésbe merül ez az egész.

Forrás: uh.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...