Ez a kis történet is Székelyvarságon esett meg, egy olyan napon, amikor úgy havazott, hogy azt éreztük, nyakunkba szakad az ég. Hát, kérdem, ilyenkor ki ne szeretné jobban a nyarat, mint a telet?
Pedig Varság téli tájainál nincsen szebb az egész földkerekségen, és itt van a lábunk alatt, no de sokszor bemutattuk már Varságot, sokszor dicsőítettem már csodáit, úgyhogy erről ennyit.
Szombath Zoltán, a Marosvásárhelyi Természettudományi Múzeum nyugalmazott preparátora és az ő unokája kísért el varsági túrámon, mert igencsak hajtotta őket a fotózás iránti vágy.
Ez a vágy ugrasztotta ki őket a mákos bejglik meg a töltött káposzta illata mellől.
Engem főként a hó, mivel az elmúlt napokban sokat hullott. És persze, az emiatt keletkezett áramkimaradás. A nagy mennyiségű hónak és a hiányos eltakarításnak hála, az emberek előszedték szánjaikat, így a környék úgy nézett ki a szemlélőnek, mintha az visszacsöppent volna a ’80-as évekbe.
Haladtunk felfelé az úton, és ahogy számítottunk is rá, az emlegetett szállítási eszköz csilingelő hangja megtörte a téli csendet, mint a Nyírő féle Úz Bence regényben.
Tovább haladtunk és letértünk az addigra már eléggé jól kitaposott útról, és térdig gázoltunk a hóba.
Gyönyörű volt az érintetlen táj, az viszont nem esett jól, amikor egy hatalmas letört bükkfa csonkja állt előttünk.
emlékek. Sokat fotóztam itt a nyáron. Ezen a helyen laknak Jóska bácsiék, róluk itt olvashattál. „Vajon még mindig olyan jó humora van az öregnek és Sanyikával, a pásztor legénnyel mi lehet?” – fogalmazódtak meg bennem a kérdések. Utóbbira hamar választ kaptam.
Emlékeztek még a szánkót húzó fiatal pásztorlegényre? Vele találkoztam.
Mikor közelebb értünk, láttam, most is okos székely gyerek ez a Sanyika. A szánkó után kötöttek egy benzines bödönt, amit leterítettek egy pokróccal, hogy rajta egy harmadik személy is elférjen.
Beszélgettem Sanyikával, megkérdeztem, „idén lesz-e pásztorkodás?”, ő erre csak annyit felelt: „én biztos nem, ebben az életbe többet nem leszek pásztor”.
Kurtán odaszólt, hogy túl sokat kell gyalogolni, nem is gyötörtem tovább, hagytam, hogy élvezze a téli vakáció pillanatait, szerintem ennek a hevében vágta rá, hogy többet nem pásztorkodik, úgy tűnt, éppen az a titka az önfeledt kikapcsolódásnak, hogy most nem gondolnak a munkára.
Hajmeresztő mutatványokat csináltak, melyeket a városi elkényelmesedett ember csak néz, mintha most látna először havat.
Beszélgettünk erről-arról még kicsit. Mondtam neki, hogy disznóvágást szeretnék fotózni, de azt a választ kaptam, hogy „itt már nem fogok, Forrásközén már mindenki vágott”.
Emiatt kicsit elszontyolodva kívántam neki boldog újévet, tovább kell ugyanis kutatnom a disznót vágni készülő társaságot. Sanyikáéktól elszakadva, mentünk mi is utunkra, mert igencsak elkezdett hullni a hó.
(Forras: uh.ro)