×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 912
csütörtök, 06 december 2018

Vers Csütörtökre

Mai versünk József Attilának köszönhető. Ugyanis ő irta.

Mai versünk bár Thomas Mannhoz írták, talán mégis megfelelő Szent Miklós ünnepéhez. A felületes szemlélő nem biztos, hogy fölismeri a kapcsolatot a két személy között, hisz Miklós görög, Thomas meg német volt, körülbelül 1800 év különbséggel éltek e földön, az egyik adakozott a másik meg irt. Ám pont itt ez utolsó különbség révén jelenik meg a hasonlóság. Mert akár honnan nézzük az írott szó is lehet adomány, főleg ha olyan ember írja mint Thomas Mann. A vers akár Miklóshoz, Myra volt püspökéhez is szólhatna, egy emberhez, aki szentség, legenda meg minden egyéb körítés nélkül is jó és követendő példa maradt. Az adakozás, a szegények gyámolítása akárhonnan nézzük is jó (és keresztényi) dolog, és persze sok (bár véleményem szerint nem elég) más személyt is felidézhetünk, aki hasonlóan élt és tevékenykedett, a jó cselekedet értékéből nem vesz el semmit az, hogy ha mások is hasonlóan cselekednek. Következzék tehát József Attila verse, ami Thomas Mann-nak, de akár Szent Miklósnak és mindenekelőtt nekünk az olvasóknak szól.

THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig,
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. jan. eleje

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...